Még jóformán el sem kezdték építeni a magyar–szerb határon a kerítést, és a bevándorlók máris bontanák. Lehet, ez is olyan lesz, mint magas Déva vára, amit felhúznak nappal a hatóságok, azt lebontják éjszaka a határsértők. A kormány márpedig eltökélte, hogy ha kell, tűzzel-vassal, katonákkal és rabokkal, de csak azért is megépítteti. Az ellenzék egy darabig azt dobolta, hogy a népvándorlás álprobléma. Ismertük felfogásukat, mert ők már tizenegy évvel ezelőtt is megmondták, hogy csakis a határon túli magyarok odavándorlása az egyetlen veszélyforrás. Tiltakoztak minden kerítésállítás ellen.
Amikor Orbánék mégis belevágtak, esdekeltek, hogy emberbarátibbat készítsenek, mégpedig pergamenből. Még jó, hogy nem azt tanácsolták: hagyjanak helyenként rajta emberméretű réseket, vagy építsenek rá a szerb oldalra mászókát, a magyarra meg csúszdát. A liberális széplelkek mára végre elismerik, hogy mégiscsak van némi probléma, és azt meg kell oldani. Ha valaki konkrétan rákérdez, miként, csak olyasfélét hümmögnek, hogy az unióval közösen, de konkrétan ők sem tudják. Sajnos, úgy néz ki, az unió meg egyáltalán nem, s a magyarok joggal tartanak attól, hogy mindazokat a migránsokat, akik Magyarországon át kelnek tovább az unió boldogabb partjaira, visszatoloncolják hozzájuk. Bár a németek álláspontja mintha változna. A jól képzett diplomásokat, akik dolgozni akarnak, befogadják, a többiek mehetnek a szemük világába.
Sajnos, Magyarországon Szent István intelmeinek betartása „a külföldiek befogadásáról és a telepesek ellátásáról” egy évezred alatt meglehetősen balul ütött ki. Közben viszont nagy tapasztalatra tettek szert bevándorlásügyben. A török világ óta (ők kissé megülték magukat, de területet nem tarháltak) mindenkit befogadtak, aztán azok a kisszékkel együtt elvitték a talpuk alatti területeket is. Jó, valamivel többecskét. A Szent István-i állameszme – miszerint Magyarország nem szűkülhet le a magyar etnikum által lakott területekre – fordítva sült el. Jól megégette szájukat a kása és határaikat a világháborúk. Most kézzel-lábbal és kerítéssel védekeznek az illegális bevándorlók ellen.
De ők is találhattak volna jobb megoldást a kerítésépítés elkerülésére. Például vonhattak volna egy légihidat, mondjuk Belgrád és Bécs között, segítségével tehermentesítették volna a szerb–magyar határt. Az osztrákok így már nem Magyarországra, hanem csakis Szerbiába küldhetnék vissza a kivándorlókat.
Most már az unió is tovább törögetheti fejét a megoldásokon. Még csak azt fontolgatják, hogy megsemmisítsék az embercsempészek hajóit, de eljöhet az idő, amikor elaknásítják a Földközi-tengert, aztán a Boszporusz-szorost és a Fekete-tengert is. Ha beválik a magyar kerítéses módszer, azt is javasolhatják, hogy egész Észak-Afrika határára húzzanak kerítést. S ha majd minden kötél szakad, és rájuk zúdul az afrikai és ázsiai emberáradat, akkor javasolhatják a gyarmatbirodalom visszaállítását, és minden uniós tagországnak adnak egy-két gyarmatot, Amerikának meg Afganisztánt és a Közel-Keletet, ahol helyreállíthatják az általuk felbolygatott rendet, és ahonnan nem engedik ki a bevándorolni szándékozókat. Ha ez nem megy, még mindig találhatnak néhány diktátort, mint amilyen volt Szaddám Huszein Irakban vagy Kadhafi Líbiában, akiket azon államok élére ültetnének, ahonnan elindult a nagy népáradat. Az új diktátorok legyilkolnák néhány száz honfitársukat, visszaállítanák a diktatúrákat, de nem vesztené életét több ezer ember, és Európa is megszabadulna néhány millió törvénytelen határátlépőtől. Ennél jobb megoldást már csak árnyékkormányok hozhatnak.