Csutak István Miért, hogyan tovább? című írásának (Háromszék, 5335. sz.) utolsó részében megszólít engem, a ,,türelmes és nyájas olvasót", ki a szövegen átrágta magát.
,,Átrágtam magam" a szerző januárban megjelent Székek földje ― Székelyföld? című vitaindítóján is (Háromszék, 5270. sz.), de nem mint ,,nyájas olvasó", mert úgy éreztem magam, mint akit fejbe kólintottak. Kimondott egy sor lehangoló dolgot, ami sajnos valós: a teljesítményorientáltság és a jövőkép hiánya. Fejtegette az elit felelősségét, amelyet az államhatalmon, a párton és szövetségen kívül keresett. Azonban elmaradt a befejezés, amit nagyon hiányoltam, és azonnal vitázni szerettem volna a szerzővel. Ezt meg is tették elég sokan, és nagy érdeklődéssel követtem a hozzászólásokat. A téma, mint vízbe dobott kő, begyűrűzött az írott és elektronikus médiába. Szakértők nyilatkoztak több fölvetett tárgykörben. A legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor azt olvastam, hogy ,,mindeddig nem került sor sem helyi, sem tájegységi léptékben az erőforrások fejlesztéspolitikai számbavételére. A fejlesztési stratégiák elkészítése még várat magára." Eddig ugyanis úgy tudtam, hogy elkészült a megye középtávú fejlesztési stratégiája. Most már nem is az a lényeges, hogy mi van meg, vagy mi hiányzik, hanem az, hogy valami elkezdődött: fórum a jövőkép megbeszéléséről, beruházási konferencia. A jelenlegi állapot ― hogy a Székelyföldet az ország legfejletlenebb tájegységei közt emlegetik ― nem növeli az itt élők jó közérzetét. Inkább úgy érezzük, ezért valahol mi is hibásak vagyunk. Megmaradtunk ,,nyájas olvasónak", és másoktól vártuk a dolgok intézését. Csutak István és a kialakult vita valamit beindított. Jó munka volt! A témazáró ,,hogyan tovább" ígéret a folytatásra, és benne van a várt befejezés: ,,fogjuk meg". Ez nagyszerű!
Olvasói tisztelettel: Szakács Nagy Magdolna
