Istenkém, mennyit vártam erre! Előző címem, a múlt rendszerbeli, a felkiáltójellel is megfejelt ,,elvtárs" bizony sokszor baljósan csapódott árva fejemnek. És tessék. Ebben a tündéri világban mint aranyeső, hull az ember fejére a megelőlegezett tisztelet és feltétlen becsület. Emelkedett önbizalommal, határozottan nyitom ki a borítékot, mint aki valami veleszületett jövőbelátó képességgel épp a nyertes sorsjegyet szakítja le. Rutinos levelezőként a lap alján levő aláírásra ugrik pillantásom, hiszen nem mindegy, ki tekint úrnak manapság. Megnyugszom. Vezérigazgatói magasságokból érkezik az értékelés, Bajusz úr az aláírója. Csak úgy, közvetlenül: Bajusz Richárd, és vezérigazgató.

Személye és munkája a levél olvastával eposzi magasságokba emelkedik lelki szemeim előtt, ugyanis nem más, mint javaim — pontosabban házam — megóvása a célja. Bajusz úr nem ígér sem többet, sem kevesebbet annál, hogy fél évig lehet árvíz, földrengés, villámcsapás, pusztító tűz, Ő maga aláírásával biztosítja: károm megtéríti — mégpedig ingyért. Hirtelen könny szökik a szemembe, és érzem, orrom megeredt, zavarodottan kutatok a zsebeimben, egyúttal elfoglaltságot mímelve asszonyom előtt, hadd ne lássa a férfijellem gyengeségeit. Látom ezt a nagy embert, amint nap nap után küzd az emberek összegürcölt vagyonkájának megmentéséért, és amint elolvassa egy magamszőrű szegény ördög nevét az aláírandó papíron, bepárásodik szemüvege, és maga is zsebkendőt keres titkárnője előtt... Levelét azzal folytatja, hogy az általa jelzett időn túl is számot tart bizalmas kapcsolatunkra, hiszen mint régi urak és barátok, csak előnyös dolgokat ajánlhatunk egymásnak. Mert lám: az autómat is becsülettel biztosították a tavalyi esztendőben is, ezért ha betérek, egyúttal ne felejtsem el azt is újrabiztosítani. Még egy kis játékot is visz a mi kapcsolatunkba, afféle úri szórakozást, hogy kalapba teszi nevemet, és egy kis úri szerencsével, lehet, semmit nem kell fizetnem... Ellent lehet mondani efféle úri gesztusoknak? Nem! Úgyhogy már most pironkodom, hogy fogok ott állni Bajusz úr színe előtt szemlesütve, aki fáradt és jóindulatú tekintetével végignéz rajtam, és mint régi ismerősét, felismer: ,,Hát ismét betért hozzám, B úr?! Látja, mi mindig gondolunk Önre. Ne éljen vissza bizalmunkkal, és ne fecsérelje másra kevéske pénzét, B úr!" És én továbbra is szemlesütve, mint legutóbb — mikor úgy harminc évvel ezelőtt körtét loptam Gy. Feri bácsi kertjéből —, töredelmesen bevallom: Bajusz úr, az autómat el kellett adnom idén... A ház meg szegény édesapám tulajdonában van. De beküldöm a jó öreget, hiszen nem élhetünk vissza a bizalmával, és azok a fránya tektonikus lemezek is folyton tűrődnek egymás alá, hogy az olyan szelíd és jóakaratú emberek, mint Ön is, Bajusz úr, ne aludjanak nyugodtan. Mert biztosan tudom, ha kis hazánkat — Isten, őrizz! — valami nagy baj érné, Ön, Bajusz úr, és az Ön barátai azon nyomban fölkarolnák az afféle érdemtelenekkel együtt, mint én, és talpra állítanák.

Ezért köszönöm, Bajusz úr, hogy van Ön, és vannak okos választottjaink, akik kötelező biztosítások által őrködnek álmunk felett!

Benedek Barna