Ot megháltunk és másnap este indultunk Hallicsba, ot táboroztunk, kint már javába szólt az ágyú, de a puska ropogás még nem hallaszot oda. Vártuk a további parancsot, hogy ellőre é vagy hátra, a vizen túl voltunk, egy nagy vashídon mentünk át, éjjel 3 órakor riadót aviráltak, de már akkor a híd el volt látva babával. Mikor mind át voltak csapataink vonulva a mi utászaink a nagy vashidat felrobbantoták és Halicsban volt egy nagy magazinuk és azt is felgyújtottúk, hogy muszka kézre ne kerüljön. Halicsból mig jötünk hol itt, hol ott kerestük a muszkát, mig végre megláttunk három kozák járőrt. Azokra lőttünk 100 lépésről... Észrevette a hegyen lévő muszka tüzérség, hát ágyúval kezdtek nekünk sortüzet adni. De mivel nekünk népfelkelőknek ágyúnk nem volt, megint rossz helyzetbe voltunk, amiért nagyokat káromkodtúnk, hogy nekűnk nagy szégyen, hogy minket örökké viszavernek. Az is lett a vége. Az őrnagyunk lóháton minket ott hagyott, mert mi a lóval nem értük, de azért mi is utána futtunk. Futásunk egy kicsit megvigasztalt, mert mikor a futásnak vége volt, otómobilt fogtunk el, egy muszka tiszt vót rajta és a sofőr meg sok aranypénz, s 5 bomba.
Még egy hasonló ütközetünk volt. Egy falutól nyolcszáz lépésre tűzeltűnk a muszkákra, csak mi a muszkát nem láttúk, mert ők a faluból lőttek és mi pedig a sima rétről. Mi csak a házat céloztuk, itt is a futásal győzhettűnk. Ezután a koréla beütőtt közénk és visszajötünk Mezőlaborc mellé Lubkovra. 7 napi pihenés után megint vettük az irányt, míg végre Kirot mellett egy kis falu szélén három napot az árokban ültünk, mert rezölvák vótunk, de bizon rosz mulatságunk vót, mert tölünk 20 lépésre a lovak párosan döltek ki a hámból, mert a muszka srapnél mindig oda csapott be és a fejünk felet egész fákat szaggatot szét, halot és sebesült is vót elég, innét már nem volt merre futni, az őrnagy úram is a híd alatt ült három nap. Innét a századunkat patrolba küldték, ahol szintén srapneleső követett. Attól még  megmenekültünk, de nagy golyózáporba került az egész zászlóalj. A századparancsnokunkot a karján lőtték át, s még 10 ember sebesült. Október 16-án megint ágyútűz alatt voltuk egész nap megszakítás nélkül jött fölötünk a nap, szél, eső. Délután 4 órakor közénk ­csapott a srapnél és kettő meghalt, nyolcan megsebesültünk. Én is kaptam három sebet, így kerültem a  Kirofi kórházba, ahol a padlón pihentem. Vótunk vagy ezeren. Másnap jött 70 szekér. Mi nehéz sebesültek szekérre ültük, úgy útaztunk két nap nagy keservesen és étlen, míg végre megérkeztünk a Zagrói állomásra. Este 11 orakor beraktak a marha kocsiba és úgy utaztunk nagy kínok közt a mocskos kocsikban. 19-én reggel elértünk Rimaszombatra és ott kiszáltunk 140-en, mert a másokat továb vitték és itt egy napot és egy éjet tőltöttünk. Innét megint vonatra raktak és Gömor megyébe viftek veres kereszt kórházba. Itt négy hetet töltőttem. Nagyon jól telt és jól kezelt az orvosúk doktor Hencz Húgó kinek hűséges ápolásáért mondok köszönetet. November 20-án kaptam négy hét szabadságot. December 18-án lejárt a szabadságom és jelenkeztem a kórháznál. Kikűdtek a századomhoz Barcza Rozsnyóra, s onnét  Brassóba. Január 13-án Sepsiszentgyörgyre kerültem. Itt már igazán jól éreztem magam, csak annyi volt a baj, hogy kevés időt tőtőttem itt. Így hát köszönetet mondhatok hűséges ápolónéknak, Dr. Kelemen Lajosné Naccságának

Sepsiszentgyörgy. 1915
Kónya Ferenc őrvezető
24 honv. gyalogezred 9. század

17. Emlékül írom e könyvnek lapjára, szálljon áldás, békeség szép Magyar hazánkra, szünjön meg Nemzetek bosszúlo haragja, és minden bús szívnek dobogó sohaja, de hogyha mégis tovább harcolunk kűzdőfeleinkkel, hősi dicsőséget vágyjon minden kebel, koszorúzza gyözelem Magyar fegyvereket, mely hozzon nyugalmat százados évekre, ne dúljon sokáig pusztító háború, Imádja Istenét minden nő és férfiú.
Köszönöm szépen az ápoló nőknek hogy értem fáradtak, sok féleképpen koszororúzza őket hoszas, békés élet, kivánom szívből aki most elmegyek,

Lakatos Lajos, 24ik Népfelkelő Ezred, Csík Szeredai zászlóaly, 5 század 2 szakasz vezető, megsebesültem 1915 január 23án a Kárpátokban és itt töltöttem 1 hetet kényelemben, Sepsi Szent György, 1915 február 28-án.

Közreadja: DR. NAGY LAJOS

(folytatjuk)