Kisorsolták az NBA 2015-2016-os szezonjának teljes menetrendjét. Az idény október 27-én (nálunk 28-a hajnalán) veszi kezdetét egy Hawks–Pistons és egy izgalmasabb Bulls–Cavaliers találkozóval, majd a bajnok Golden State Warriors hazai pályán átveszi a bajnoki gyűrűket, egyben megmérkőzik tavalyi első körös ellenfelével, a New Orleans Pelicans alakulatával.
A szokásos karácsonyi NBA-mecscsek sem maradhatnak el, ezúttal pedig öt rangadót láthatnak a kosárlabda-kedvelők december 25-én: a Miami Heat a New Orleans Pelicansszal csap össze, az Oklahoma City Thunder a Chicago Bullst látja vendégül, megismétlődik a döntő is, hiszen a Golden State Warriors hazai pályán csap öszsze a Cleveland Cavaliersszel, a San Antonio Spurs a Houston Rockets alakulatát látja vendégül, illetve egy Los Angeles-i rangadót is rendeznek, hiszen a Clippers a Lakerst fogadja.
Az alapszakasz április 13-ig tart, a rájátszás három nappal később kezdődik. (miska)