Vérdopping miatt megfosztotta női 1500 méteren szerzett olimpiai bajnoki címétől Asli Cakir Alptekint a nemzetközi Sportdöntőbíróság.
A 2010. július 29-e utáni eredményeit törölték, köztük a 2012-es ötkarikás játékokon szerzett aranyérmét, valamint 2012-es Európa-bajnoki címét, emellett nyolcéves eltiltást kapott. A Sportdöntőbíróság hétfői közleménye szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség bebizonyította, hogy 2010. július 29-e és 2012. október 17-e között Alptekin „manipulálta a vérét”. A sportoló versenyzési jogát 2012 áprilisában felfüggesztették doppinggyanú miatt, mivel az ellenőrzésen vérében abnormális értékeket mértek. Hazája szövetsége két hónappal később azt közölte, hogy a sportoló nem vétett a szabályok ellen. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2013 februárjában nyújtott be fellebbezést a Sportdöntőbírósághoz, egyúttal ismét hatályba helyezte a középtávfutó versenyzési jogának átmeneti felfüggesztését. Alptekint a 2004-es junior világbajnokságon aratott győzelme után egyszer már két évre eltiltották.