Kovács Zsuzsa saját gyermekei már kirepültek a sepsiszentgyörgyi szülői házból, mikor férjével együtt úgy döntött, megadják két elhagyott gyermeknek a lehetőséget, hogy családban nevelkedhessenek. Zsuzsa elmondta, tíz évvel ezelőtt hivatásként vállalta a gyermeknevelést, nem munkaként fogja fel. „Ezt jól végezni csak elhivatottsággal lehet. Úgy nem, hogy számolod a pénzt, ­mennyi jön be, és mennyit költesz a gyermekekre. Így két gyermek életét tehetjük jobbá, ezért választottuk a nevelőszülői programot. Ezek a lányok éppen tíz éve vannak nálunk. Testvérek, Szilvia tizenkét éves, Panna tizenegy. Nagyon szerencsések vagyunk, mert az én családom és a férjem családja is teljes értékű családtagként fogadja be őket, így van nagynénjük, nagybátyjuk, nagymamájuk, nagytatájuk, unokatestvérük. Tudják, hogy nevelőszüleik vagyunk, s bár az anyuka látogatja őket, nem igazán fogadják el őt. Tudatosult bennük, hogy elhagyta őket, ezt a csalódást nem heverték ki. Ha szóba hozom, sírásba fullad a beszélgetés, hibáztatnak, hogy miért beszélek erről, vagy egyszerűen nem hallgatnak meg.”
Zsuzsáék lányai nagyon jól tanulnak, mindent megkapnak, amit a család a saját gyermekeinek is megadott. Szilviát ötödiktől tudatosan íratták a Református Kollégiumba, szeptemberben ott kezdi a tanévet, és nyolcadik osztály után is ott maradhat, ha a záróvizsgája sikerül. „Roma gyermekként fenntartott hely van számára kilencedikben, tehát ha iparkodik, akár tizenkettedikig is járhat oda. Tudja magáról, hogy roma, és ezt az esélyt kihasználhatja majd. Ha jobban megismerik az osztálytársai, biztosan megszeretik, és könnyebb lesz a beilleszkedés.”
A kisebbik lányt Anitának hívják, de a család Pannának szólítja, mert amikor hozzájuk került, nagyon picike volt. „Eszter lányom mondta neki, hogy kicsi pöttöm Panna. Aztán kezdtük táplálni, és szépen növekedett, majd a pöttöm elmaradt, és a Panna megmaradt.”

Sajátjuknak tekintik
A kézdialmási Timár családból is kinőttek a gyermekek, tíz éve két kislányt vettek magukhoz. Erzsébet sem csak munkalehetőséget lát a hivatásos nevelőszülőségben, nagyon szereti a gyermekeket, és férjével együtt döntöttek arról, hogy ezt az utat választják. A családfő is megerősíti, hogy fontos számukra, mi történik a gyermekekkel. „Az a tervünk, hogy segítjük őket tovább is, ha tanulni akarnak. Nagyon melléjük állunk, és ezt látja az egész falu, a tanítók, a polgármester. Ha jönnek a gyermekvédelemtől, és megkérdezik a falu vezetőjétől, mit gondol arról, jól neveljük-e a gyermekeket, rosszat nem mondhat senki, mert mindent megteszünk értük, ami tőlünk telik. Marika első tanuló az osztályában, büszkék vagyunk rá, a kisebbikkel, Kingával egy kicsit többet kell foglalkozni, de ő is iparkodik. A szülőértekezleten is csak jót hallottunk róluk.”
Kásztel Magdolnáéknak nincs saját gyermekük, ezt az űrt szerették volna pótolni férjével, Istvánnal. Korábban egy csíkszeredai varrodában dolgozott, naponta ingázott Mikóújfaluból a szomszédos megye központjába, a távolság miatt nehezen bírta, otthagyta, és akkor választotta a nevelőszülői hivatást. „Tőlünk egy gyermeket kilenc hónap után elvittek, mert román nemzetiségű volt, és az édesapja kérte, hogy helyezzék román nevelőszülőhöz, mert miután kijön a börtönből, haza szeretné vinni, és ha nálunk maradna, nem tudna értekezni a testvéreivel. Ezért elengedtük. Edina hat hónaposan került hozzánk, idén tölti a tizenegy évet, Csongor kilencet töltött februárban. Edinát ezelőtt három évvel látogatta utoljára az anyukája, most nem találják sehol. Csongit soha nem látogatták.”
A beszélgetésbe István is bekapcsolódik, számára fontos, hogy a gyermekek anyucinak és apucinak szólítják őket. „Habár tudják, hogy nevelőszülők vagyunk, nem bánják, nem viselte meg egyelőre, hogy elhagyták őket és nem is látogatják, lehet, hogy még nem fogják fel egészen.” Kásztelék szeretnék, ha nevelt gyermekeik nyolcadik után is folytatnák tanulmányaikat, és abban már megegyeztek, ha egyetemre kívánnak menni, támogatják őket.

Hosszú távra terveznek
Benedek-mezőn rajtuk kívül még három család táborozik a napokban, odaadó családokról van szó, akik mind­annyi­an hivatásuknak tekintik a gyermeknevelést. A programot, amely összeköti őket, a németországi Klara Stemler Alapítvány támogatja a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat révén, amelynek ifjúsági tagjai a jelenlegi táborban is vállalnak foglalkozásvezetést. Sport, kézművesség Benkő Évával, lovaglás, kirándulás, csoportjátékok szerepelnek a hétfőig tartó tábor programjában, a szülők pedig megoszthatják egymással gondjaikat, örömeiket. Bensőséges közöttük a kapcsolat, hisz tíz éve táboroznak együtt, év közben pedig közösen ünneplik a gyermekek születésnapját, így mindig az a család a házigazda, ahol az ünnepelt van.
Az említett kis csoport csupán töredéke a közel százötven háromszéki hivatásos nevelőszülőnek, annak a kategóriának, akik úgy vállaltak munkát, hogy tudták, óriási felelősség mások gyermekét nevelni. Amint beszélgetőtársaink is elmondták, ezt csak szeretettel és elhivatottsággal lehet végezni. Miként a társadalom egészében, úgy ebben a rendszerben is akadnak, akik nem tudják kellőképpen teljesíteni a vállalt feladatot, és egy adott ponton túl feladják, de a többség hosszú távra tervez, és tisztességesen gondját viseli a rájuk bízott gyermekeknek.