Az alig négy napja bejelentett pártközi egyezség ellenére elhalasztotta az új adótörvénykönyvről szóló parlamenti szavazást tegnap a kormánykoalíció, így az emiatt összehívott rendkívüli parlamenti ülésszak okafogyottá vált.
A júniusban már elfogadott, ötszázalékos áfacsökkentést tartalmazó új adótörvényről azért kellett volna ismét szavazni, mert Klaus Johannis államfő visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. Az elnök Románia külföldi hitelezői és a jegybank kormányzója figyelmeztetéseire, valamint a görög válságra hivatkozva óvatosabb költségvetés-politikát szorgalmazott.
A múlt héten a parlamenti pártok szakértői egyezségre jutottak, hogy januártól egyelőre csak négyszázalékos áfacsökkentést léptetnek életbe; így 2016-ban a jelenlegi 24-ről 20-ra, majd egy évvel később 19 százalékra csökkenne az általános forgalmi adó Romániában. A koalíciós pártok vezetői azonban tegnapi tanácskozásuk után bejelentették: a szakértői egyezséget javaslatként kezelik, de a politikai döntés előtt, csütörtökön újabb pártközi egyeztetést tartanak. A parlament tehát hiába rövidítette le egy héttel nyári vakációját, a rendkívüli ülésszak napirendjén szereplő jogszabályról nem lehet szavazni.
A váratlan halasztást Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnöke jelentette be, Victor Ponta kormányfő pedig azt nyilatkozta, hogy nem zavarja ez a fordulat: ő megtette a kötelességét, nagyon jó adótörvényt tett le a parlament asztalára, és nem változott meg a véleménye; továbbra is szeretné, ha az adótörvény 20 százalékos áfát tartalmazna, és meggyőződése, hogy azt előbb-utóbb meg is szavazzák. Ponta szerint a halasztást a politikai vezetők közötti szóváltások okozták – Ion Bogdan Lefter politológus azonban az SZDP-n belüli hatalmi harccal magyarázta. Az elemző úgy látja: a 20 százalékos áfakulcs körüli kompromisszumot a pártelnöki tisztségről korrupciós ügye miatt lemondott Victor Ponta saját sikereként kommunikálta, de a szociáldemokraták „új erős embere”, a szabadságáról a napokban visszatért Liviu Dragnea számára fontos volt, hogy átvegye az ügyben a kezdeményezést.