Újraindítja szombattól a Nagyvárad és Biharkeresztes közötti menetrend szerinti autóbuszjáratot a nagyváradi tömegközlekedési vállalat, amely élénkíteni akarja a határ menti kapcsolatokat.
Csúzi István, a nagyváradi tömegközlekedési vállalat vezérigazgatója az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a tömegközlekedési vállalat meggyőzött egy hipermarketet, hogy részben ők finanszírozzák a járat működtetését. A felek egyéves szerződést írtak alá, amely értelmében a hipermarket a költségek és a bevételek közötti különbséget állja, és ezért 3500 lej és 10 ezer lej közötti összegeket fizet a tömegközlekedési vállalatnak – magyarázta a vezérigazgató.
A hírügynökség szerint a hipermarket abban bízik, hogy hétvégenként 150–250 vásárlót nyer majd, akik Romániába utaznak vásárolni, tekintettel arra, hogy Magyarországon a hipermarketek zárva vannak, és Romániában az élelmiszerek általános forgalmi adója kilenc százalék. Egy jegy ára hét lej (ötszáz forint) lesz, az út időtartama egy-másfél óra a határellenőrzés időtartama függvényében. Hasonló járat működött már 2011 és 2013 között is. Akkor azért szüntették meg, mert nem volt jövedelmező.
Munkanapokon három járat, hétvégén hat működtetésével lehetőséget teremtenek ingázásra annak a mintegy 700 Bihar megyeinek is, akik Biharkeresztesen vásároltak házat, de Nagyváradon dolgoznak vagy oda járatják gyermekeiket iskolába. A működtetők a magyarországi munkanélkülieknek is lehetőséget akarnak teremteni, hogy a nagyváradi ipari parkban találjanak állást.