– Miközben a tévécsatornák ontják a híreket, paradox módon információhiányban szenvedünk, mert arra a kérdésre, mi okozza ezt a minden idők legnagyobb népvándorlását, nem kapunk választ. Mi ennek az oka?
– Három rétegben kell megvizsgálnunk az okokat. Az első évszázados léptékben mérhető, a második egy közelebbi időtávlat, az elmúlt egy-két évtized, a harmadik a jelen.
– Kezdjük az elsővel, a hosszú távú megközelítéssel. Mekkora időtávlatról van szó?
– Minden értelmesen gondolkodó ember tudja, hogy az elmúlt ötszáz év a Nyugat felemelkedésének és világuralmának öt évszázada volt. Ám a Nyugatot senki nem kérte föl más kontinensekről, hogy beleavatkozzon az életükbe. A többi kontinens élte volna a maga életét a Nyugat befolyása nélkül is. A Nyugat ezt másképp látta. „A fehér ember nagy terhe” kifejezés Kiplingtől ered. Azt a hamis küldetéstudatot fejezi ki, hogy a XIX. század elejétől kezdve a fehér ember mintegy szívességet tesz a világnak, vagyis a „vadembereknek” azzal, hogy elviszi a fejletlen régiókba a civilizáció gyönyörűségeit. Ez azonban nem egyéb, mint egy látszólag szép és megható mese. Valójában szemenszedett hazugság és színjáték, aminek pontosan az ellenkezője az igaz: a fehér ember a más földrészekre rabolni járt. Ez a gátlástalan éhség a többi földrész kirablásához vezetett, méghozzá egyre erőteljesebb mértékben. Az erőforrások kiszívása a mai globális folyamatokra még fokozottabban igaz.
– Az olajra gondol?
– Például az olajra is. Vegyünk egy példát. Úgy is lehet almát szedni, hogy gondosan összegyűjtjük a fa gyümölcsét. De nem ez történik. Kiirtják az almafákat buldózerrel, kitépik gyökerestül, hogy minél gyorsabban és „hatékonyabban” hozzáférhetővé váljon.
– A minap jelent meg a Global Footprint Network szervezet legújabb kutatása, amely szerint az emberiség az idén nem egész nyolc hónap alatt felélte a bolygó természetes erőforrásait, így most már az emberiség igényeinek kielégítésére 1,6 bolygó kellene. Magyarázható-e mindez a demográfiai viszonyok alakulásával, avagy a féktelen pazarlás a fő ok?
– Mindkettő. Bár az egyes országok közt nagy különbségek vannak. Erdők tűnnek el, csökkennek a vízkészletek, felhalmozódnak az üvegházhatású gázok és a le nem bomló hulladék. A bolygó tartalékainak idő előtti kimerítéséért egyrészt a népesség növekedése, másrészt a fejlődő országok életszínvonalának emelkedése a felelős. A Nyugat a bolygó tartalékainak kifosztását öncélú, kegyetlen módon viszi végbe, tekintet nélkül a következményekre, nyomorba döntve a hagyományos viszonyok közt élő népeket.
– Például?
– Fekete-Afrika bizonyult a legsérülékenyebbnek, Afrika általában a legnagyobb vesztes: ott okozta az emberi beavatkozás a legnagyobb kárt. A mai népvándorlás oka, hogy a fehér ember szinte mindent szétroncsolt, ami a harmonikus fejlődést lehetővé tette volna.
– Hogy függ össze mindez az ijesztő demográfiai mutatókkal? Az ENSZ becslései szerint Afrika exponenciális mértékű népességrobbanás előtt áll. Ma egy afrikai nőre 5,5 szülés jut, Afrika lakossága az évszázad végére megháromszorozódik, miközben Európa lakossága drámai mértékben fogy: a századfordulóra a népességnövekedés 97 százalékát a fejlődő országok adják. Épp azok, ahol a legmostohábbak az életkörülmények. Miért születnek többen a nyomorba?
– Ez még a zoológusok számára is rejtély. Az állatvilágban az ellenkezőjét tapasztaljuk: ahol egy faj számára kedvezőbbek az életfeltételek, az adott faj elszaporodik, ha kedvezőtlenek, az új egyedek száma visszaesik, sőt a faj akár ki is halhat. Az emberiség esetében ennek a fordítottját tapasztaljuk.
– Mintha a természet visszaszabályozó mechanizmusa meghibásodott volna.
– Amióta Thomas Malthus tiszteletes 1798-ban közzétette máig vitatott demográfiai értekezését, azóta az emberiség népesedési mutatóit is hajlamosak vagyunk zoológiai megközelítésből vizsgálni. Tanainak az volt a lényege, hogy amikor az ember egy adott területen túlszaporodik, akkor jön az éhínség, kitör a járvány, végül a háború, és ez visszaszabályoz, majd kezdődik az egész elölről.
– Ennek épp az ellenkezőjét tapasztaljuk.
– Afrikában, ahol már súlyosabb helyzet nem állhatna elő, mert iszonyatos éhínség, járványok és háborúk pusztítanak, a népesség nemhogy csökkenne, hanem épp ellenkezőleg: hatalmas robbanás előtt áll. Ezt a gyógyszerek és védőoltások elterjedésével sem lehet megmagyarázni, mert Afrika esetében nem elsősorban a halálozási arány csökken, hanem a születésszám mutat exponenciális növekedést.
– Mekkorát?
– Egy nő Fekete-Afrikában 7–8 gyereket szült, ez mára 9–10-re nőtt. Ez az, amire sem Malthus tiszteletes, sem más nem gondolt, hogy a nyomorra és éhínségre Fekete-Afrika iszonyatos burjánzással válaszol. Olyan ez, mint egy rákos daganat: minden éhínség, járvány és háború ellenére fékevesztett módon növekszik a népesség. Az ENSZ 2100-ig szóló előrejelzése szerint ma már úgy tűnik, hogy az afrikai népesség még Ázsiáét is meg fogja haladni.
– Mit jelent ez számokban?
– Afrika népessége az évszázad végére négymilliárd fölé növekszik. A kontinensen belül Nigéria esete a legkirívóbb: lakossága a második világháború után körülbelül 38 millió volt. Ma 180 millió, 2100-ra a becslések szerint egymilliárd ember fog élni abban az országban, ahol az Economist cikke szerint 300 milliónál több ember állóhelyen sem fér el. Tehát körülbelül 600 millió ember be sem fog férni Nigériába. Megpróbál ezért bejutni abba az Európába, aminek a népessége akkorra 500 millió fő alá csökken.
– Van ellenpélda is, ahol működik a természetes önszabályozás. Kínában például már megállt a népesség növekedése.
– Megállt, de ennek sem lehet felhőtlenül örülni. Kínában ugyanis katasztrofális visszaesés megy végbe. Negyven évvel ezelőtt egy nő átlagosan hat gyereket hozott a világra, ma pedig a termékenységi ráta 1,5-re esett vissza. Mivel a születéskor várható élettartam nő, másfél gyerekkel jellemezhető az a réteg, amelyik aktív keresőként fejenként hat idős embert lesz kénytelen eltartani. Tény viszont, hogy Kínában felpörgött a gazdaság és javult az életszínvonal. Fekete-Afrikában azonban csak a nyomor fokozódik, miközben az emberiség sorsát igazgató struktúrák nem akarnak szembesülni a helyzettel.
– Ha már itt tartunk, másodikként az elmúlt tíz-tizenöt évben lezajlott folyamatokat említette. Mi történt a közelmúltban?
– Az elmúlt évtized során szétdúlták és destabilizálták azt az övezetet, amely az Afrikából induló népvándorlást korábban meg tudta fékezni.
– Az arab tavaszra gondol?
– Az Afganisztántól Irakon, Szírián, illetve Líbián át Tunéziáig húzódó sávban olyan országok találhatóak, amelyekben korábban kemény diktatúra volt. A nyugatias demokrácia egyébként látjuk, hogy hova vezet ebben a térségben: a teljes káoszhoz. A terrorizmus elleni háború, az arab tavasz nevű beavatkozássorozat széttörte azokat a struktúrákat, amelyek korábban ezt az áradatot visszatartották. Most nemcsak hogy nem tartják vissza, de ők maguk is menekültkibocsátó országokká váltak a polgárháború következtében. Irak, Szíria és Líbia a diktatúra ellenére vagy éppen azért, rendezett, gazdag és virágzó országok voltak. Ma válságövezetté váltak, és az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy e mögött a jelenség mögött tudatos szán­dék húzódott meg.
– Mi lehetett e szándék célja?
– Formálisan a diktatúra felszámolása, a szabadság, a demokrácia. Csakhogy a világ birodalomváltás előtt áll. Az elmúlt közel hatszáz év során a világot az atlanti országok irányították, kezdve a portugálokkal, folytatva a spanyolokkal, hollandokkal, franciákkal, angolokkal, amerikaiakkal. A kontinentális Németország és Oroszország csak bukott kísérletet tehetett arra, hogy világbirodalom legyen, az első és a második világháborúban lerombolták egymást. Most is ugyanez a cél: a két nagy kontinentális hatalom, Németország és Oroszország egymásnak ugrasztása, miközben ez a két ország sokkal inkább együttműködésre predesztinált. Amerika számára nincs veszélyesebb fenyegetés, mint egy német–orosz–kínai, azaz egy kontinenseken átívelő, eurázsiai együttműködési rendszer, amelyhez Japán, India és az iszlám országok jelentős része is csatlakozhat. Az amerikai birodalom ezzel az eurázsiai együttműködési rendszerrel sem gazdasági, sem hadászati szempontból nem lenne képes felvenni a versenyt, elvesztené globális vezető szerepét.
– A kaotikus viszonyok láttán úgy tűnik, a menekültügy logisztikája csődöt mondott. Mi ennek a tehetetlenségnek az oka?
– Elsősorban annak az elbeszélési módnak a teljes hiánya, ami ahhoz kellene, hogy nevén nevezzük a dolgokat. Európának nincs közös nyelve, hiányzik az az őszinte beszéd, ami egymás kölcsönös megértésének az alapja. Orbán Viktor miniszterelnökségének elmúlt öt éve is ennek a hadakozásnak a jegyében telt. Abban a pillanatban, ha egy felelős államférfi arról és úgy kezd el beszélni, ami van, az óriási világbotrány.
– Hova vezet mindez?
– Oda, hogy miközben a retorika szintjén minden ország az együttműködésre törekszik, egyre inkább a saját kezébe veszi az irányítást.
– Magyarországnak mi lenne a jó, ha kiutasítanánk a menekülteket, vagy ha befogadnánk és asszimilálnánk őket?
– Valami módon meg kellene próbálni differenciálni. Különbséget kellene tenni egy Szíriában több generáció óta ott élő polgári család, illetve a nyolc gyerekével ide jövő, írástudatlan, semmihez nem értő, nem asszimilálható fekete-afrikai között. Ha nem differenciálunk, azzal magunknak és az egész emberi közösségnek is óriási károkat tudunk okozni. A magam részéről arra ösztönöznék minden döntéshozót, hogy próbáljunk meg disztingválni, mert a menekülteket nem lehet homogén masszaként kezelni. Különböző sorsú, kultúrájú, adottságú és képzettségű emberekről, családokról van szó.
– A magyarok nagy többsége gyanakvó…
– A gyanakvásnak megvannak a történelmi okai. Egy emberi közösség nagysága abban áll, hogy őszintén képes megbeszélni és elemezni a problémát, majd higgadt döntést hozni. Ez részben így is történik, de vannak olyan erők, amelyeknek a pillanatnyi politikai haszonszerzés előbbre való a probléma megoldásánál. Arról is szót kellene ejteni, hogy egyre több dolog utal a hirtelen támadt menekültáradat „csináltságára”.
– Ezt hogy érti? Megrendezte volna valaki ezt a darabot?
– Egyre több információ szerint Afganisztánból vagy Szíriából idejutni több mint 15 ezer dollárba kerül. Honnan van a menekülteknek ennyi pénzük? Mitől ennyire jól szervezett az utaztatásuk? Miért viselkednek úgy, mintha épp nyaralnának? Ezek a menekülthullám megrendezettségére utalnak.
– Érdekes gondolat. De nincs rá bizonyíték.
– Két eset lehetséges. Ha valóban most érte el a kritikus határt a több évszázados krízis, ami a fejlődő világ brutális kizsákmányolásának következménye, akkor itt a vég, mert ez a folyamat térben és időben kezelhetetlen lesz. Nem mindegy, hogy egy ártalmatlan krónikus betegségről van szó, vagy egy gyógyíthatatlan daganatról, ami épp most lép a végstádiumába. Ha viszont ezekben az évszázados tendenciákban semmi lényeges nem történt, tehát a folyamatok hiszterizált irányítása tudatos, ha a menekültáradatot készakarva zúdították rá Európára, akkor a folyamat megállítható és visszafordítható. Egy év múlva már többet lehet tudni.

HERNÁDI ZSUZSA
(Magyar Demokrata)