Összevonná a parlamenti és önkormányzati választásokat Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt időszakosan megbízott elnöke, illetve ötévesre bővítené a választottak mandátumának időtartamát.
A politikus, korábbi közigazgatási tárcavezető kijelentette: hamarosan törvénytervezetet is javasolni fog. Dragnea szerint ezzel egyebek mellett költségeket takaríthatna meg az ország, illetve a hosszú távú projekteknek nagyobb esélyük lenne. Hozzátette: reméli, az elképzeléshez elnyeri Klaus Johannis tetszését is, és támogatja azt. Victor Ponta kormányfő Dragnea felvetéséről úgy vélekedett: őt, mivel nem indul újabb mandátumért, nem igazán érinti, viszont a kormány szempontjából előnyös lenne, ha minél kevesebb alkalommal kellene választást szervezni. Egy ilyen változás ugyanakkor alkotmánymódosítást feltételez, illetve az ellenzéket is meg kellene nyerni a projekthez.