Hetek óta Kovásznán helybeliek és gyógyvendégek arra ébredtek a kánikulában, hogy „druzsbák” duruzsolása tölti be a fürdőhely légterét. A Druzsba orosz márkanév, barátot jelent. Tulajdonképpen láncfűrészről kellene beszélnünk, de a Csau’-világban a szovjet szerszámmal annyira összebarátkozott a székely, hogy svéd Husqvarna druzsbáról is hallottam regélni. Sok fürdővendég kifogásolja a zajongást, de egyikük sem jutott el oda, hogy panaszt tegyen a „sóhivatalban”. Mellesleg Kovásznán nem a favágás a legbosszantóbb „gyógytényező”, hanem a por.
E sorok szerzőjét nem zavarja a zsivaj, a benzinmotor pöfögése nosztalgiát ébreszt benne. Kölyökkoromban annyira megtetszett nekem a szerszám, hogy egy sikeres munkálat után kijelentettem: – Édesapám! Amikor nagy leszek, favágó motoros szeretnék lenni! Ennek derűs ellenpólusaként hadd mondjam el, hogy egyetemi éveink végén – kihelyezéskor – az erdélyi magyar kollégák tűzzel-vassal a „Gázvidék” felé törekedtek mondván: Derűsebb az élet ott, ahol metánnal fűtesz!
Tudjuk: ama decemberi fordulat után a román ipar lavinaszerűen romokba omlott. Földgázból, palackozott gázból, villamos energiából fölösleg keletkezett sok szűk esztendő után. Kovásznán, ahol addig három hőközpontban fűtöttek gázzal, hirtelen bárkinek lehetősége nyílott, hogy bevezesse élete álmát: a metánt. De tévedés ne essék: saját költségére! A gáz köbmétere akkortájt banikba került, a vezetékrendszer magánalapú megvalósítása viszont közel félévi nettó átlagfizetésbe. Ad-hoc ügyintéző bizottságok alakultak, észre sem vettük, hogy egyfajta autonómiába keveredtünk: mi intéztünk mindent, közgyűléseztünk, szavaztunk. Megépültek az utcai, majd a bekötő vezetékek, és a technikai üzembe helyezéskor a gázhatóság tudomásunkra hozta, hogy mindezekhez ő csak a gázórákat adja (ingyen), és fenntartja a hibaelhárítás jogát is, mert egy csőtöréskor például boldog-boldogtalan mégsem kezdhet hozzá a szereléshez. Az új hálózat tehát a miénk – világosítottak fel –, mert a mi pénzáldozatunkból jött létre. És ez Románia-szerte így történt!
És most itt állunk a kánikulában druzsbák, körfűrészek sikoltozása, téli előkészületeink közepette, mert a gáz időközben stratégiai energiahordozóvá vált, ára az egekbe lendült. A tűzifa felébredt Csipkerózsika-álmából, a bükkfával bellérkedők, a benzinmotoros favágók, csempekályha-építők és nem utolsósorban a kéményseprők örömére, de szerintem rövid időre. A Schweighoffer ugyanis a nyakunkra költözött, és ebben a helyzetben mi fogjuk húzni a rövidebbet. Visszatérhetünk bármikor a gázra, csakhogy az úri mulatság, s időközben váratlan fordulat is történt. Kormányaink az utóbbi évtizedben a nemzeti gázszolgáltatót is elkótyavetyélték a verespataki aranykészlettel, a Romtelecommal, a román hajóflottával és rengeteg más közkinccsel együtt. A napokban kihordott gázszámlák borítékain azt olvashatjuk, hogy jubilál a Gaz de France SUEZ, épp tíz éve vert gyökeret Romániában.
A Romgaz privatizációja 2013-ban teljesedett be. Nos, vajon tisztában volt-e azzal Ponta miniszterelnök úr (aki akkortájt a mi „érdekképviseletünkkel”, az RMDSZ-szel kormányzott), hogy a fürdővízzel együtt a csecsemőt is kiloccsantják? Magyarán: a Romgaz-privatizáció idején a mi polgári pénzecskéinkből megvalósított csőrendszereket is eladták a franciának! Ha még létezik tisztesség Romániában, akkor – jogilag – valamiféle részvényestársaknak kellene lennünk a GDF-SUEZ-nél! Tisztelt „egyszerű” Olvasó! Tisztelt „tízéves” francia gázszolgáltatónk! Mit szólnak ehhez a laikus problémafelvetéshez?