István Ildikó neve már régóta ismertté vált nem csupán Háromszéken, de távoli vidékeken is, ahol szeretik, kedvelik a magyar népdalt, s nemrég jegyezte meg valaki, hogy akár Sebestyén Mártát hallaná, amikor felcsendül ajkán a dal.
Persze kapott ő már dicséretet eleget, bizonyára különösebben nem is szorul az én elismerésemre. Ám mégsem mehetek el amellett, hogy a napokban végre megjelent mintegy harminc dalt tartalmazó lemeze – Utamra indulok címmel, Udvarhelyszéki hangulatok alcímmel –, s immár nem csupán a színpadról szólhat hozzánk, de otthonunkban is bearanyozhatja csendesebb óráinkat szép hangjával.
A lemez bemutatása rendkívül hangulatosra sikeredett, páratlanul kedves helyszínre csalták az érdeklődőket, s az alkalom is felemelő volt. Sepsiszentkirályban a szent király tiszteletére rendezett római katolikus mise után a kápolna udvarán rendezték be a rögtönzött színpadot, s az istentiszteletről kivonuló helybeliek mellé gyülekeztek a más felekezetűek, a faluba az utóbbi években beköltözöttek is, mint amilyen maga Ildikó, valamint párja, a kiváló zenész, Mihály Pál is. Felemelő esemény volt, mert könyvbemutatóra is sor került: Komán László földrajztanár, a falu szülötte fontosnak tartotta, hogy legelőször falusfeleinek tegye asztalára ezt a régóta várt munkát, a település monográfiáját. Az udvaron, kint a zöldben valahogy roppant megható volt az egész, és amikor rázendített az együttes, s a kis térséget elárasztotta István Ildikó hol bohókásan, hol elérzékenyülve, hol mélabúsan búgó hangja, az a közel száz ember lelkileg sok mindent átélhetett: örömet és bánatot, keserűséget és vidámságot, háborús emléket és boldog szabadságot, humort és komorságot. Erről szólt a néhány előadott nóta, s embersorsokról beszél az egész lemez, melynek kiadója a sepsiszentgyörgyi Tempo Kft. A zenekar vezetője Mihály Pál, tagjai – Csibi Szabolcs, Fazakas Albert, Gáspár Csaba, Kelemen István, Melkuhn Róbert – elismert muzsikusok.
Az énekesnőről tudnunk kell, hogy a Művészeti Népiskola tanáraként fiatalokat oktat éneklésre és néptáncra, s megjelenik bárhol, ahol kíváncsiak rá. Jelen lemez töredéke annak az anyagnak, amely tarsolyában van. A rendkívül gazdagon megtömött tarisznyából olyan darabokat szedett elő, amelyekkel érzékeltetni tudja szülőfaluja, Székelyderzs és annak környéke, tágabban Udvarhely és Keresztúr vidékének dallamvilágát, dalkincsének változatosságát. Tudjuk, hogy néphagyományok, tehát a népdalkincs tekintetében Székelyföldnek ez a része szegényesebb, s talán kevésbé ismert, mint Csíké vagy Gyergyóé, sokszínűsége nem tűnik fel annyira, érzelmileg viszont semmivel sem marad a háttérben. A Székelyderzsen és környékén is közismert huszonkilenc éneket tizenhét csokorba fogja össze, nem csupán hangzásbeli meggondolásból – legalábbis ezt hallom ki én az egészből – , hanem tartalmi összefüggéseik okán is. Az egészen könnyed daraboktól nyilván elkülönülnek a balladai hangvételűek, az önfeledt mulatságokat idézőktől a besorozás, katonának vonulás szomorúságát megvillantók, a tréfás duhajkodást, szilaj legénykedést bizonyítóktól a székely kesergőkig. A mindennapokhoz, a konkrét élethelyzethez való kötődést életszerűen idézi meg A székelyderzsi piactéren... kezdetű darab, amelyben közvetlen utalás történik a derzsieket ért legnagyobb, legtragikusabb történelmi csapásra, arra, hogy a bécsi döntéskor ezt a színmagyar falut nem adták vissza Magyarországnak: „Még az öreg Szent Péter is lemosolyog a földre, / Székelyderzsi kislány ül a határvadász ölébe.” A lemezen megjelennek olyan szövegek is, amelyek a Romániához került székelyek megváltozott életvitelét sugallják. Ám mindezek felett ott ragyog a fiatalságból, a székely határozottságból, az élet igenléséből áradó tisztaság, őszinteség, hűség. Ezt tanulta meg juhász édesapjától István Ildikó, s minden bizonnyal a furulyaszó is ott, az esztenán varázsolhatta el.
Péter Sándor
