Na jó, az ár, amit a taxisofőr gondolkodás nélkül kimondott, kicsit borsosnak tűnt, meg kinézete sem tipikus úriemberre vallott, kicsit tájszólásban is beszélt, de hát milyen a magyar, adott szava kontraktus, nem hagyták faképnél a kicsit rámenős, de amúgy udvarias emberkét. Hogy az autóba beülve taxiórának se híre, se hamva, az már szinte előrevetítette a végkimenetelt: a hotelhez érve kiderült, kicsit drágább a fuvar, nem sokkal, csak két lejecskével, de mi az a két papírfecni, kezét csókolom, csupán aprópénz önöknek, drága doamna doctor. Legyen, végül is az embernek (az asszonynak pláne) annyi utazás, zötykölődés után meg a regisztráció bonyodalmai előtt legkisebb gondja is nagyobb annál, semmint számon kérje az adott szó hitelét.
Két nap csupán a konferencia, visszaút az állomásra, ezúttal már az ajánlott taxis cég autójával. A hölgyek feldobódva osztják meg tapasztalataikat, csivitelnek, csacsognak, nevetgélnek is közben, amint annak lennie kell egy kellemes élmény után. Kétsaroknyira sem a szállodától megszólal a taxisofőr: milyen nyelven beszélnek? A folytatás a jól ismert sablon szerinti. Miért beszélnek magyarul, hiszen Romániában élünk; a román kenyeret esznek szövegrész ezúttal kimarad, de nem az én is voltam Kovászna megyében, és ott senki sem beszélt románul felvetés. A hölgyek is tudják állni a sarat, válaszolnak is illedelmesen, mert intelligens ember tudja, ilyenkor nem a támadás a legjobb védekezés, hanem a türelmes magyarázat, még ha süket fülekre talál is. Hát persze hogy Kovászna megyében mindenki beszél románul, itt a példa, épp most románul társalgunk, de az csak természetes, ha egymás közt anyanyelvünkön értekezünk, nem? A sofőr hallgat egy sort, eltart ez is kétsaroknyit. Aztán mégis megszólal: mi a véleményük az autonómiáról? Hát az jó volna, csúszik ki rögvest az egyik hölgy száján. De ez már sok a taxisnak, ujjai kifehérednek a kormánykeréken, nyaka mintha görcsbe rándulna, fejét sem jobbra, sem balra, főként hátra nem fordítja többet, elnémul, és csak szemei szórják a villámokat. S talán valami megpattanhatott figyelmi központjában is, mert letérve a sugárútról, csupa zeges-zugos mellékcsapásokon száguld tovább a legfennebb általa ismert útvonalon a cél felé, vagy legalábbis a hölgyek azt remélik, azért annyira nem ütötték ki nála a biztosítékot, hogy ne emlékezzék, hová kell szállítania őket. Lett is csend a hátsó ülésen, elölről sem hangzott el több kérdés, a hölgyek meg azon kezdtek el gondolkodni, ha a sofőr valahol az isten háta mögött rakja ki őket autójából, elérik-e még a vonatot. Aztán mégis megérkeztek a pályaudvarra idejében, és a fuvar is a taxiórán kiírt összegbe – a két nappal korábbinak töredékébe – került.
Tanulság? Az nincs. Csak a hölgyek, írásunk hőseinek végkövetkeztetése: inkább szólítsák doamna doctornak őket, és fizetnek, mint a katonatiszt, semmint újra átéljék a visszaút förtelmeit.