Habár még nem készítettek pontos leltárt, a Bene–Bíró-magángyűjtemény 2500–3000 kisebb-nagyobb tárgyat tartalmaz, amelyek mintegy nyolc­van százaléka harcterekről származik, és szakszerűen, felcímkézve, legtöbb esetben évszámmal ellátva állították ki Felsőlemhényben egy lakatlan kúria két szobájában. A két szenvedélyes régiséggyűjtővel a hadtörténeti múzeumnak is beillő, a magángyűjteménynek ideiglenesen helyet adó kúriában beszélgettünk, ahol külön teremben láthatóak a két világégés tárgyi emlékei: korabeli lőfegyverek, bajonettek, hatástalanított lőszerek, használati tárgyak, katonai felszerelések, lőszeres ládák, harci sisakok, szuronyok, mászóvasak, kulacsok, dögcédulák, fényképek, levelezőlapok, kitüntetések stb. Bene Zoltán elmondta: nyolc esztendővel ezelőtt az interneten keresgélve bukkant rá egy első és második világháborús emlékekkel foglalkozó magyar honlapra, akkor jött rá, hogy a bemutatott tárgyak közül több nála is fellelhető. A portájukon levő tárgyakat megpucolta, és érdeklődni kezdett a faluban rokonainál és ismerőseinél régiségek iránt. Előbb a rokonoktól kapott tárgyakkal, majd vásárokban és csere útján szerzett eszközökkel gazdagította gyűjteményét. A következő lépés 2011-ben egy fémdetektor megvásárlása volt. Elmondása szerint a középkort kutatja, az érdekli a leginkább, de középkori tárgyakat napjainkban már lehetetlen vagy csak nagyon ritka esetben találni. Mentik, ami még a huszonnegyedik órában menthető.

Nem térnek haza üres kézzel
Bíró Attila, látva barátja gyűjtőszenvedélyét, előbb furcsán reagált, majd bekapcsolódott a kutatómunkába, és kezdték együtt járni az egykori háborús hadszíntereket. Mielőtt terepre mennének, alaposan áttanulmányozzák a szakirodalmat, vagy idős emberek visszaemlékezései alapján azonosítják  a harctereket, és legtöbb esetben a világhálót is segítségül hívják. Oda mennek, ahol nagyobb harcok zajlottak. Kezdetben munkaidő után men­tek terepre, az utóbbi időben már két-három napra szállnak ki a helyszínre, és sátor nélkül, az erdőben töltik az éjszakát. Elmennek egy-egy tízkilós hátizsákkal, és hazajönnek megrakodva 35–40 kg-os teherrel. Sok esetben több tárgy kerül elő olyan helyről, ahol a szakirodalom szerint nem is volt jelentősebb csata, mint a nagy csataterekről, ahol előttük már többen is megfordultak, és begyűjtötték a fellelhető zsákmányt. A településekhez közeli harcterekről a lakosság már rég összegyűjtötte a használható tárgyak jelentős részét, főleg a sisakokat és a szuronyokat, illetve a vastárgyakat. Sisakokból például azért maradt fenn elég sok – mesélték –, mert pöcegödrök kimerésére, kutyaitatóként, virágcserépként használták vagy használják a mai napig is.

Kevés az írásos emlék
A kiállított írásos emlékek, főleg levelek és fényképek, házaktól, családtagoktól vagy a rokonságtól kerültek a magángyűjteménybe. Kézdivásárhelyen több volt ezekből, Lemhényben nagyon kevés írásos emlék maradt fenn, mert hasznavehetetlen tárgyként tűzbe vagy a szemétbe dobták. Bene szerint 1989 után nagyon sok világháborús tárgy külföldre került magángyűjtőkhöz vagy műkincskereskedőkhöz. Az acélsisak nem védte meg a katonát a lövedéktől vagy repesztől – hangsúlyozták –, elöl bement és hátul kijött, csupán önbizalmat adott a bakáknak, hogy védi a fejüket. Esetleg kődarabok ellen nyújtott védelmet. Azt is elmondták, hogy a profi fémdetektor elméletileg 1,5 méter mélyre „lát”, de ez gyakorlatilag maximum egy métert jelent, és különféleképpen jelzi a föld alatti fémtárgyakat.

Kedvenc helyük az Úz völgye
Múlt hónapban az Úz völgyében ástak, az ott talált tárgyak még nincsenek szakszerűen megpucolva és beazonosítva. Az összegyűjtött anyag egy részét Harcok mezején... mottóval több kiállításon is bemutatták. Először 2011 novemberében Kézdivásárhelyen a Kálvin Központban állították ki, majd Felső- és Alsólemhény, Bereck, a Székely Sziget és számos más hely következett. Ahová meghívást kaptak, elmentek. Legutóbb az EMI-táborba vitték el gyűjteményük egy töredékét. Mondhatni, várakozáson felüli volt az érdeklődés a kiállított tárgyak iránt.
Mindketten tagjai a Csíkszeredában bejegyzett Erdélyi Kutatócsoport Egyesületnek, ahol Bene Zoltán alelnökként tevékenykedik. A szervezet felvállalta az erdélyi hadisírok szakszerű gondozását, elsősorban az Úz-völgyi katonai temetőét, valamint a hatszáz első világháborús katona ottani jeltelen sírjának a megjelölését. Az egyesület együttműködik a magyar honvédelmi minisztérium hadisírgondozó osztályával, és irányításuk alatt próbálják felújítani az erdélyi katonatemetőket. Tavaly a kézdivásárhelyi református temetőben újítottak fel egy első világháborús tömegsírt, és folyamatban van a római katolikus temetőben található hadisír rendbetétele is. Kérdésünkre, hogy akadt-e nézeteltérésük a hatóságokkal, zaklatták-e őket, nemmel válaszoltak. A fémdetektort a megyei rendőrségen bejegyezték, a rendőrök a gyűjteményt is megtekintették, de nem volt kifogásuk. Ha éleslőszert, illetve emberi maradványokat találnak, azonnal tárcsázzák a 112-es egységes sürgősségi számot – mondották. Erre három alkalommal került eddig sor.
Fő célkitűzésük a hadtörténeti gyűjtemény további gyarapítása, de nagyobb teremre lenne szükségük, a mostani két helyiségben már alig fér több tárgy, és minden valószínűség szerint egy év múlva költözniük kell, a bérelt ingatlan tulajdonosa hétvégi házzá óhajtja átalakítani a magángyűjteménynek helyet biztosító épületet. E páratlan értékű gyűjteménynek a lemhényi polgármesteri hivatal a felsőlemhényi iskolában biztosíthatna díjmentesen kiállítóteret. Búcsúzásképpen Bene Zoltán arra kért, közöljük elérhetőségét, hogy akik világháborús sírokról tudnak, jelezhessék nála az erdelyikutatocsoportegyesulet@gmail.com e-mail-címen vagy a 0745 224 093-as telefonon.