Ennek a megítélésnek köszönhetjük, hogy minket még nem özönlöttek el a lakhatatlanná vált ázsiai és afrikai államokból kiáramló tömegek, mégis meghökkentő ezt hallani azoktól, akikről azt hisszük, hogy nálunk, otthonnal és stabil életkörülményekkel rendelkező „európai” polgároknál sokkal rosszabb helyezetben vannak.
A lesújtó véleménnyel azonban sokszor mi magunk is egyetértünk. Hiszen naponta szembesülünk azzal, hogy milyen keserves lassúsággal sikerül véghez vinni látszólag egyszerű terveket is, és a késés csak az egyik fájdalmas tényező: ami elkészül, az többnyire kifogásolható minőségű, félresikerült vagy tessék-lássék munka. Különösen az állami beruházások esetében látható ez – okai jól ismertek, a túlburjánzó bürokráciától a mindent behálózó korrupcióig –, de sajnos magánemberként is gyakran megjárjuk a szerelővel, parkettezővel, piaci árussal, ilyen-olyan szolgáltatóval. A javítások nem tartanak, a padló púposodik, a „bio”-zöldség vegyszerízű, a vendéglői étel hideg, és így tovább. A szakma becsülete keveseknek fontos, a régebb megbízható márkák, gyártók, termékek is megkérdőjeleződnek, a tartós fogyasztási cikkeknek nevezett háztartási gépek napra pontosan a szavatossági idő lejárta után döglenek be, és lámpással kell olyan szobafestőt keresni, aki eltakarít saját maga után. A jó szakembereket kézről kézre adják, referenciát – az egykori céhekhez hasonló szakmai szervezetek, egyesületek híján – a szomszédasszony ad, s ha ő nem tud, nagyjából találomra választ a tájékozatlan városi lakos, lesz, ami lesz. Ha ráfázik, kidühöngi magát, hivatalos panaszt még a nyilvánvaló csalások esetében sem mindig tesz, nemigen van oka bízni a hatóságokban.
Egy nemrég napvilágot látott tanulmány (A román nép pszichológiája) szerint a románok senkiben sem bíznak saját családtagjaikon kívül, de azokban túlságosan is. Sajnos a (romániai) magyarokra nem terjed ki ez a néplélektani kutatás, amely bizony nem hízeleg, sok mítoszt lebont (mármint azokban, akik efféle olvasmányokra vetemednek), és sok mindent meg is magyaráz a mai társadalmi viszonyokról. Ami jó kiindulópont lehet, hiszen tudjuk, hogy merre akarunk haladni: éppen abba az irányba, amelybe a menekültáradat. Igaz, másféle poggyásszal és más módon. Választási év következik, sokat fogjuk hallani, hogy milyen ragyogó jövő áll előttünk, de „a jól végzett munka országa” (ez tavalyi ígéret volt) csak akkor lehetünk, ha az államgépezet is több lesz nagycirkusznál, és a konyhaasztal sem omlik össze a befőzés alatt.
Nagyon is sok még a tennivaló, és senki nem fogja helyettünk elvégezni.