Egyszer már legyen híres arról is Csernáton ünnepe, hogy nem mosta el az eső – mondta Bölöni Dávid, a nagyközség polgármestere a hétvégén zajlott Csernátoni Napokon, de még inkább legyen híres Csernáton arról, hogy ünnepe sajátságos, kiemelkedik a tizenkettő egy tucat kategóriából, és efelé igenvalóst jó úton halad Bod Péter szülőfaluja, hiszen – részint már hagyományt teremtve, részint hagyományteremtő szándékkal – az ünnep fő momentumait az élet értelme és élvezete köré szövik. Mindezt helyi jellegzetességgel fűszerezve.
Csernátonban a polgármesteri hivatal előtt 2010-ben állították az életfát, melyre évente felhelyezik a község újszülöttjeinek nevét, születési dátumát tartalmazó fémlemezkéket. Az idei harmincöt névtáblával immár több mint kétszáz ovális lapocska hirdeti: Csernáton élni akar. A bensőséges, ám csak az „érdekeltek” jelenlétében zajló – amúgy ez a Csernátoni Napok nyitórendezvénye – ünnepségen Bölöni Dávid kiemelte, a magyar történelmet a nagycsaládok írták, s bár ma nem „divat” a nyolc, tíz gyerek vállalása, de ha valamikor, hát ma bőséges gyerekáldásra van szüksége a magyar társadalomnak, hiszen megmaradásunk, fennmaradásunk a Kárpát-medencében ennek lehet köszönhető. Kovács Erika, a helybeli Végh Antal-iskola igazgatója a gyerekáldás szükségessége mellett a nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, melyben nemcsak a családnak, az iskolának, de például az önkormányzatnak is szerepet kell vállalnia, az életfaünnepséget eme odafigyelés bizonyságaként értelmezve. Kedves Tibor plébános arra figyelmeztetett, a gyermekáldás Isten ajándéka, melyet el kell fogadni, Takács Lajos református tiszteletes pedig – mintegy az előtte szóló gondolatát folytatva – a szülők és a társadalom szerepéről beszélt, a jelenre utalva pedig felkiáltójelként fogalmazta meg: ha nem mi lakjuk be e földet, akkor – mint oly sokszor már a történelemben – mások jönnek.
Felemásan alakult tovább a szombati nap, az idő kegyes maradt ugyan, de a tavaly nagy népszerűségnek örvendő szekértoló versenyt – mert csupán egy csapat jelentkezett a megmérettetésre – nem tarthatták meg. A gyerekszépségversenyre – ahol nemcsak az esztétikumot, de a színpadi megjelenést is figyelembe vették – csupa lány nevezett, a 2–5 éves korcsoportban Jákó Csenge, a 6–10 éves korcsoportban Pakó Júlia bizonyult a legszebbnek. Az est a fiatalok szórakoztatását hivatott kielégíteni, ráadásként utcabált is kaptak.
A vasárnap az élet élvezetéről szólt: először a faluünnep történetében hivatásosok zsűrizésével szerveztek főzőversenyt, illetve pálinkamustrát. A főzőverseny kitéteként a nevező csapatoknak alapanyagként a „csernátoni valutát”, azaz a krumplit kellett használniuk, a nyolc társaságból az utolsó pillanatban verbuválódott pedagóguscsapat főztje bizonyult a legfinomabbnak: Bágyok Károly, a Szabadtéri Lovagrend Erdélyi Rendjének főkancellárja, a zsűri elnöke szerint olyan finomat rég nem kóstolt főzőversenyen, mint a Kukta Professzorok különlegessége.
De nemcsak a pityóka, hanem az itóka is jellegzetessége Csernátonnak – ez adta a pálinkamustra ötletét. Felvezetőként Dezső Tibor – maga is csernátoni – a Potio Nobilis többszörös díjnyertes pálinkáiból tartott kóstolót, majd vezetésével a mustrára jelentkezett tíz helybeli pálinkafőző termékét bírálta el a zsűri – és e versenyben is meglepetéseredmény született, hiszen az első díj Albisra került, Csiszér Béla szilvapálinkája bizonyulván a legfinomabbnak.
Színfoltja volt a rendezvénynek – bár ezúttal még csak szerény részvétellel – a nagyszüleink játszótere névre keresztelt, egykori gyerekjátékok felelevenítésére szánt program, és mint kiderült, ez sem légből kapott ötlet: jellegzetes csernátoni szórakozás volt egykor a gyerekek körében a métára hasonlító, bűzbefutó nevű játék, de a kötélhúzás, talicskázás, zsákban futás sem igazán divatos manapság.
Jó úton indult el hát Csernáton, és terveik a folytatásra hasonlóképp nagyratörőek. Ha megvalósítják, talán az eső is elkerüli a falut – de csak az ünnepen.
