Két sepsiszentgyörgyi résztvevője is volt a Fogarasföld Múzeuma által a felújított fogarasi várkastélyban múlt héten szervezett tudományos ülésszaknak. A Trónteremben tartott megnyitón Elena Băjenaru múzeumigazgató és Constantin Sorin Mănduc polgármester köszöntője után Andrei Marga filozófus, egyetemi tanár, volt oktatási és külügyminiszter, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem volt rektora nyitotta meg a konferenciát. Ezt követően a művészet, örökség, kultúra szekcióülést a Fejedelem termében, a régészet, történelem, címertanit a Tomori-toronyban tartották.
Bordi Zsigmond Loránd régész az Ojtozi-szoros erődítményeinek 19. századig terjedő történetét ismertette. Első a római kori, a berecki castrumra támaszkodó, három őrtornyot magában foglaló védelmi rendszer. A rómaiak távozását követő mintegy tizenkét évszázad során nincs nyoma erődítménynek, majd Hunyadi Mátyás uralkodása idején felépült a hagyomány szerint Rákóczi-várnak nevezett Ojtoz vára. Az előadás kitért a vár leírására, építésének okaira, a vele kapcsolatos fontosabb eseményekre, valamint pusztulásának körülményeire. A 18. századra a vár már csak egy részét képezte a szoros erődítményeinek, ugyanis a védelem súlypontja az osztrák hadmérnökök által a fölötte található gerincen emelt földerőd felé tolódott. A tárgyalt időszak utolsó védelmi rendszere a helytelenül Bem-sáncnak nevezett, ma is látható, 1853–54-ben emelt erődítmények.
Szekeres Attila István heraldikus a Beszterce-Naszód megyei tanács által áruba bocsátott, romos állapotban levő komlódi Wesselényi–Teleki-kastély címereiről értekezett. A kastélyt 1753–1756 között építtette hadadi báró Wesselényi István és felesége, vargyasi báró Daniel Polixénia. Erről egy-egy latin és magyar nyelvű faragott, címeres építési tábla tudósít. A kor egyik legjelentősebb barokk szobrásza, a kolozsvári Anton Schuchbauer képeztette ki a kastély déli homlokzatát, többek között a két család kartusba foglalt címerével ékesítve azt. Férje halála után özvegy Daniel Polixénia javíttatta meg a helybeli református templomot, házassági címerrel ékesített táblával jelölve meg azt. Ugyanő építtetett kastélyt Kékesen, valamint a kolozsvári Wesselényi-kertben, mindkettőt házassági címerével jelölte meg. Komlódi címerekről lévén szó, Szekeres Attila bemutatta a református templomban levő Horváth–Petrichevich-sírköveket is. Az előadó megjegyezte, a besztercei megyeházánál szeptember 18-áig lehetett benyújtani a komlódi kastélyra a vásárlási ajánlatokat. (M. I.)