Lovassport, kettesfogathajtó-vbAz utóbbi 28 év legjobb eredményét érték el

2015. szeptember 21., hétfő, Sport

Bartha Eduárd fogathajtó olyat tett, amire még nem volt példa a romániai lovassport történetében, hiszen a Fábiánsebestyénben megrendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon az akadályhajtásban mindenkit maga mögé utasítva az első helyen végzett, és mindössze 0,33 hibaponttal teljesítette a versenytávot. A szervezésről, a romániai csapatról, az elért eredményekről és a két hét múlva sorra kerülő országos bajnokság döntőjéről beszélgettünk a kökösi Farm utca 500. szám alatt található lovastanya tulajdonosával, Bartha Róberttel.
 

  • Fotó: Vida-Szűcs István
    Fotó: Vida-Szűcs István

– Milyen volt a szervezés a Fábiánsebestyénben megrendezett világbajnokságon?
– Az biztos, hogy példát mutattak mindenkinek, annak ellenére, hogy Fábiánsebestyén nem a legmegfelelőbb helyszín egy világbajnokságra, hiszen egy kis falucska, amelyet teherautókkal nagyon nehéz megközelíteni, és az autópályától kb. 50 kilométerre található. Két évvel ezelőtt Kecskeméten zajlott a vb, ahol a város közepén egy stadionban versenyeztünk, és körülbelül 30 ezer ember látogatott ki. Sajnos, most nem volt ilyen nagy a befogadóképesség, de ennek ellenére nem lehet panaszkodni a szervezésre, megtettek minden tőlük telhetőt.
– Romániából milyen csapattal mentek?
– Az egyezség az volt, hogy Mezőhegyesen találkozunk egy héttel a vb előtt Pál Attilával és Rákóczi Gergővel, hiszen mindkettőjük és Bartha Eduárd a csapatversenyben is érintett volt. Végül a Bihar megyei Rákóczi Gergő a Dobrovitz családnál készült, a Hargita megyei Pál Attila pedig a Nistor családnál edzett, mi pedig egyenesen Fábiánsebestyénbe mentünk. A csapattagokon kívül még volt két külön induló is: a besztercei Paul Pop és a nagyváradi Babó Kálmán. A román csapatnak félhektáros területet jelöltek ki, amelyet arányosan felosztottunk öt részre.
– Beszéljünk kicsit az eredményekről. Bartha Eduárd megnyerte az akadályhajtást, ami nem kis dolog, hiszen maga mögé utasította a világbajnokot és mindenki mást is, azonban a díj- és maratonhajtás nem sikerült olyan jól.
– A Nemzetek estje volt a vb első mozzanata, ahol minden ország a jellegzetes ételeivel odacsalogathatta az asztalához a többieket. Kicsit oldódott a hangulat, barátságosabbak lettek az emberek. Az első két versenynapon volt a díjhajtás, a mi csapatunkból Rákóczi Gergő indult először, aki 61,23 hibaponttal teljesítette a távot. Gergő ebben az évben minden versenyén 55 hibapont alatt végezte el a díjhajtást, és világossá vált számunkra, hogy a bírók elég drasztikusan pontoznak, hiszen 7 és 8 ponttal adtak többet, mint más nemzetközi versenyeken. Pál Attila is több hibapontot kapott, így mi sem számítottunk arra, hogy jól sikerül ez a versenyszám. Annak ellenére, hogy a lovak nagyon jól fel voltak készülve, jobban is teljesíthettek volna. Eduárd csak az 58. helyen zárt az első versenyszám után. A díjhajtás után a román csapat a tizedik helyen állt a részt vevő húsz nemzetből, és tudtuk, hogy innen már csak jobb eredményt érhetünk el. A maratonhajtás volt a következő, ahol nyolc akadályon kellett átküzdeniük magukat a hajtóknak. Sajnos, az egyik lovunk nem hozta azt az eredményt, amelyet vártunk, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen Eduárd az 50. helyet szerezte meg, azonban a csapatversenyben sikerült újabb két helyet javítani. Utolsó nap volt az akadályhajtás, ahol nagyon nehéz pályát állítottak fel a szervezők. Eduárd azt mondta, neki nincs, amit veszítenie, és kockáztat. Tizenharmadiknak ment be a pályára, és 0,33 hibaponttal zárta a versenyszámot, amit aztán csak az olasz színekben versenyző Dibak József tudott megközelíteni, de neki sem sikerült megelőznie őt. Még három nap elteltével sem hittük el, hogy sikerült megnyerni az akadályhajtást, az biztos, hogy kellemes élmény volt. Edi összetettben a negyvenedik helyen végzett, Rákóczi Gergő tizedik, míg Pál Attila huszonkettedik lett. Ez az első hely segített abban, hogy a román csapat az ötödik helyen zárjon a csapatversenyben, és maguk mögé utasította a svájciakat, az amerikaiakat és a hollandokat is. Ez az eddigi legjobb eredmény a romániai lovassport történetében, és ez ad egy pluszt, hogy készüljünk a jövő évi Európa-bajnokságra, majd a két év múlva megrendezésre kerülő szlovéniai vb-re is.
– Kaptak a világbajnokságra támogatást a Romániai Lovas Szövetségtől?
– Az utolsó pillanatban mellénk állt a Romániai Lovas Szövetség is, és úgy döntöttek, hogy kifizetik a benevezési díjakat, plusz a hajtókat külön díjazzák az elért eredményekért. A sepsiszentgyörgyi tanács is támogatott, akárcsak a Vadon Egyesület és a bodoki Trio Impex, emellett pedig néhány állatorvos is segített a lovak körül.
– Idén hol lesz az utolsó versenyük?
– Két hét múlva lesz az országos bajnokság döntője Marosvásárhelyen, ahová két fogattal is készülünk. Az egyik fogattal a világbajnokságon voltunk, a másikkal pedig egész évben versenyeztünk, és olyan lovak, hogy most nem érdemes őket félretenni. Eduárd jelenleg a második helyen áll, és legalább ezt a helyezést szeretnénk megtartani, vagy ha úgy alakul, harcolnánk az első pozícióért is. A második hely is nagyon jó eredmény, hiszen tavaly Edi ötödik lett. Ha kicsit visszatekintünk erre az évre, azt kell mondanom, a Lipicai Klub idén nagyon jó eredményt ért el, hiszen Bodó Zoltán részt vett az Aachenben megrendezett négyesfogat-hajtó Európa-bajnokságon, Eduárd pedig világbajnokságon első helyet szerzett akadályhajtásban. Ezelőtt tizenhat évvel Imre Zoltánnak sikerült a kecskeméti vb-n egy hatodik helyet szereznie akadályhajtásban, ami az eddigi legjobb eredmény volt. Az biztos, hogy ez számunkra emlékezetes év marad.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2015-09-21: Sport - :

Háromszéki sikerek a Hargita Kupán (Cselgáncs)

Egyéniben és csapatban is remekeltek a háromszéki cselgáncsozók, akik a hétvégén a Csíkszeredában megtartott Hargita Kupán léptek tatamira. A viadalon megyénkből kézdivásárhelyi, ozsdolai (a Nagy Mózes SK színeiben) és szentkatolnai (a West Judo SK színei­ben) dzsudokák vettek részt.
2015-09-21: Sport - :

A Sepsi-SIC nyerte a Sió Kupát (Kosárlabda)

A Sepsi-SIC szeptember 18–20. között részt vett a 46. Sió Kupán, ahol a Zoran Mikes által irányított zöld-fehérek legyőzték a PEAC-Pécs, a házigazda Atomerőmű KSC Szekszárd és a bosnyák Cenik Zenica csapatát, így elhódították a 2015. évi Sió Kupát.