Az autóktól a lovakig
Váncsa Jenő Sepsikőröspatakon született, ahol édesapja a termelőszövetkezetben állattenyésztésért felelős brigádos volt. Otthon is mindenféle haszonállatot tartottak, adott lett volna, hogy ő is abba az irányba vezesse életét, ám az autók jobban vonzották. Dolgozott többek közt a sepsikőröspataki külszíni bányánál és az IRTA-nál sofőrként, megfordult javítóműhelyben is, majd magánvállalkozó lett. A sok és jól megválasztott munka idővel meghozta gyümölcsét, és tizenöt esztendővel ezelőtt megvásárolhatta az egykori angyalosi rókafarm telephelyét. A valamikor virágzó telep évek óta elhagyatottan állt, inkább lebontani való romhalmaz volt, mint újjáépíteni érdemes ingatlancsoport. Mégis, nemcsak megmentették az épületeket, hanem hogy az új követelményeknek is megfelelő legyen, átalakították, melléje újakat emeletek: ma egymás közvetlen közelében családi ház, irodaház, járműszerelő műhely, istállók, kicsivel tovább két halastó – egyikük, a harmincáras szépségével nyűgözi le az embert, a másik még csak készülőben, de impozánssága már kivehető – teszi széppé és kellemessé a Váncsa Trans központját. A dálnoki ménesből származó első lovak akkor jelentek meg Váncsáéknál, amikor ifj. Váncsa Jenő Bartha Róbert segédhajtójaként nagyobb kedvet kapott a rendszeres sportoláshoz. A lovak mellé díjhajtó- és maratonkocsit szereztek be, és kettes fogatukkal elkezdtek járni a hazai versenyekre. Ezzel párhuzamosan – szinte észrevétlenül – évi öt-hat csikóval kezdett gyarapodni a lóállomány is.

A kettes fogattól a királykategóriáig
Ifj. Váncsa Jenő üzleti ügyei miatt ideiglenesen a háttérbe vonult, helyét a többszörös román bajnok és válogatott – csapatban Európa-bajnokságon bronzérmet szereztek –, világbajnoki résztvevő, Bodó Zoltán vette át. Évekig kettes fogattal versenyzett, ám amikor a lovasszövetségnél felmerült, hogy ki kellene alakítani négyes fogatokat is, szívesen váltott: nem érzett elég kihívást az évről évre elért eredmények megismétlésénél, úgy vélte, annál jóval többre is képes. A kezdeményezés partnereik, Bartha Róberték, illetve a szatmárnémeti Babó Kálmánék visszalépése miatt időközben szinte megtorpant, ám a nehézségeken túllépve, Váncsa Jenővel kitartottak elhatározásuk, az úgynevezett királykategóriában való versenyzés mellett. A váltás egyszerűbb része volt, hogy a régi felszerelések helyett újakat vettek. A neheze viszont az, hogy négy egymáshoz illő lovat kellett találni. Mert nem elég csak négy lovat egymás mellé és elé fogni! Hasonlónak kell lennie vérmérsékletüknek, ítélőképességüknek, erejüknek és tudásuknak is. Sokat kísérleteztek, cserélgették-próbálgatták, melyik lovak egészítik ki egymást oly módon, hogy a versenyeken minél jobban megállják helyüket. Fontos volt ez, mert a hazai kisebb versenyek mellett – akár a falunapok bemutatóit is ide számolhatjuk – egyre inkább a nemzetközi vérkeringésbe is elkezdtek bekapcsolódni. A legelérhetőbb helyszínek Magyarországon voltak, ahol a háromcsillagos bajnokságnak otthont biztosító Vécsesen és Fábiánsebestyénben is sikerült úgy gyűjtögetni a pontokat, hogy az aacheni fogathajtó Európa-bajnokságon az országot négyes fogattal először ők képviselhessék.

Aachen maga a csoda
Váncsa Jenő már sokat látott életében, ám az Aachenben tapasztaltak így is lenyűgözték. Az eseményt a drága belépőjegyek ellenére – százeurós volt egy olcsóbb napijegy – nagy érdeklődés övezte, bármelyik helyszínen több tízezer, a lovaséletben tevékenyen részt vevő ember fordult meg. A nagy pezsgés nem zavarta a versenyzőket, a kártyás beléptetőrendszernek köszönhetően jól elkülönített helyen készülhettek a megmérettetésre, pihenhettek vagy éppen ehettek, és nem érződött a nagy rivalizálás sem – lehet, hogy velük nem számoltak mint esélyessel, s ezért voltak közvetlenebbek a kollégák, de jólesett a barátságuk. A pálya technikás, nehéz, de az állatvédelmet szem előtt tartóan építették fel. Bodó Zoltánnak és legénységének – Mokán János és Kész József – a díjhajtás során a 32. helyre sikerült hoznia fogatát, az akadályhajtás során a gyorsaság helyett a megfontoltságot választva, mindössze három hibapontot szerezve, viszont az alapidőt jócskán túllépve, a 28. helyen végzett. A maratonhajtás során is meglátszott, a lovak nincsenek teljességgel egymáshoz csiszolódva, nehéz volt a pálya is – Bodó Zoltán telefonján mutatja a látványos felvételeket –, nem csoda tehát, hogy csak a 34. helyre volt elegendő a teljesítményük. Összesítésben csak a 32. helyen zárt a székely fogat. „Boldogan jöttem haza, mert úgy érzem, amiért mentünk, elértük. A lovak fiatalok, rutintalanok, én sem voltam még az aacheni pályán, mégsem vallottunk szégyent. Örvendek annak is, hogy számtalan barátot szereztünk, s általuk már az európai elitben is számon tartanak – annak tudatában, hogy nem olyan rég vágtunk bele a négyesbe, úgy vélem, nem kis dolog ez.”

Az első húsz a cél
Hangsúlyozandó viszont a „csak”. Bodó Zoltán úgy véli, az elkövetkező esztendőkben a folyamatosan növő és kiválóbbá váló ménesnek köszönhetően jobb teljesítményt tud hozni. A fiatal fogathajtó a ranglistákon való előbbre kerülést úgy is biztosra veszi, hogy valószínűleg nincs olyan távol az az időpont, amikor a legjobban teljesítő lovak közül egyet-kettőt értékesíteniük kell. Mivel tisztában van, hogy a fogathajtás nem olcsó sport, a háttér biztosításához pedig elengedhetetlenek bizonyos áldozatok, természetesnek veszi a „körforgás” megváltoztathatatlanságát. Derűlátását erősíti, hogy sikerült elérniük, a friss csikók apáról testvérek legyenek, vagyis jó az esély arra, hogy az eladott jószágok könnyen helyettesíthetőek lesznek. „Biztosítva látom a feltételeit annak, hogy a jó középmezőnyben megvethessük lábunkat. Váncsa Jenő elkötelezett a sport mellett, és fontos támogató Sepsiszentgyörgy tanácsa is. Magamban is érzem, képes vagyok tanulni-fejlődni, és ha a legénység is kellőképp hozzááll, s két-három éven belül a lovak is beérnek, egyáltalán nem fogunk kilógni a mezőnyből” – mondotta az országos fogathajtóbajnok.