A hetvenegy esztendővel ezelőtt Szárazajtán történt vérengzés áldozatainak emlékére szombaton szervezett megemlékezést a leszakadó eső befolyásolta, de elverni nem tudta: a mártírok még mindig bánatos hozzátartozói, a falu népe és az elszármazottak kitartottak, s a templomozást követően a bazaltoszlopos emlékműnél lerótták kegyeletüket.
A megemlékező istentiszteletet tartó Kelemen-Karikás Árpád Pál apostol rómabeliekhez írt levelének igéjére – Enyém a bosszúállás, én megfizetek – épített beszédében arra kérte a gyülekezet tagjait, bármilyen nehéz is legyen számukra feldolgozni az 1944. szeptember 26-án történteket, szívükben ne haraggal éljenek az elkövetőkkel szemben. „Nem vagyunk indulatoktól mentesek mi sem, ezért első gondolatunk az lehet, hogy fájdalmunkért, vesztességünkért meg akarunk fizetni; ha mi szenvedtünk, szenvedjenek ők is. Ne engedjük, hogy a rosszra rosszal válaszoljunk. Minket fájdalom ért, de a rosszra jóval válaszoljunk, s a mi sebeink is gyógyulni fognak” – fogalmazott a református egyházközség idén beiktatott lelkésze.
A szakadó eső néhány pillanatra ugyan megtorpantotta az isten házából kilépőket, de eltántorítani nem tudta, s rendezett sorokban levonultak az áldozatok emlékét őrző, 1994-ben készült alkotáshoz. A megszokott rendtől eltérően előbb a kegyelet virágait helyezték el, majd az egyre inkább csepergéssé szelídülő időjárást látván nem tértek vissza a templomhoz, hanem folytatták a megemlékezést.
Kelemen-Kerekes Árpád a Gavrilă Olteanu vezette Maniu-gárdisták által életüket vesztők nevét – Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László – olvasta fel. A Történelmi Vitézi Rend Bardoc–Miklósvárszéki székkapitánya, Bartha Imre kötelességüknek mondotta, hogy az ártatlanul kivégzett nemzettársaik előtt évről évre fejet hajtsanak, majd úgy fogalmazott, példájuk mementó a ma élők számára, hiszen ma sincs másként, mit egykoron: a román hatalom a prefektusi hivataltól kezdve minden állami szervén keresztül azért cselekszik – mi sem bizonyítja jobban ezt, mint a himnuszunk ellen intézett támadás vagy az, hogy önrendelkezési jogunkról hallani sem akarnak –, hogy mint közösség megszűnjünk, beolvadjunk vagy szülőföldünk feladjuk, s elhagyjuk az országot. Bartha Imre politikai vezetőinket is megszólította: miközben Európában egyre többen kérik hangos szóval az autonómiát, a mieink nem, sőt, emlegetni is csak négyévente, korteskedéseik alkalmával szoktak.
A megemlékezés az IKÉ-s fiatalok műsorával, majd a hetvenegy esztendővel ezelőtt történt véres események színhelyén, az iskola udvarán tartott szeretetvendégséggel ért véget.
