Minden beszámoló részletes leírást ad: a fakocsi alváza és motra egy öreg Ford Taunusból származik, az ülések egy másik Ford-modellből, a szélvédő, egyben az egyetlen üvegalkatrész – hiszen nyitott tetejű a csodaautó – pedig Mercedes Cobrából. És a legfontosabb apróság: a készítő a verdát feleségéről Júliának nevezte el. Gyönyörű történet, méltán büszke rá a hazai sajtó. Elkönyvelve az újabb román siker, hogy íme, milyen leleményes, micsoda szépérzékkel megáldott a román ember.
Csak egy a bökkenő: Júlia megalkotóját Szabó Péternek hívják. És cseppet sem román. Marosvásárhely külvárosában, Koronkán él, civilben operaénekes. Otthon, saját garázsában bütykölte meg az autót, nem sok segítséggel, jórészt egymaga végezte a munkát a tervezéstől a kivitelezésig, például csak a kormánykeréken egy hetet dolgozott. Összesen két és fél év alatt készült el a Júliával, és csak azért nem tartott tovább a pepecselés, mert határidőre be kellett fejeznie.
De most nem az autógyártás részletei a fontosak. Hanem az, hogy ismét „lerománoztak” egy magyar embert. Ezúttal ugyan a szó jó értelmében, miként tette (és teszi folyamatosan) a román írott és elektronikus sajtó a sportolókkal. Egyértelmű, büszke minden ország különlegeset teljesítő állampolgáraira, ám az az apróság is a kisebbségek példásan megoldott helyzetére vallana, ha a sporttudósító vagy esetünkben a frankfurti konceptautó-kiállításról szóló hír írója „mellékesen” megemlítené, romániai, de magyar ember a szóban forgó delikvens. Az ellenben egyáltalán nem lenne mellékes, ha a romániai magyar érdekvédelmi szervezet például jogvédő szolgálatán át szóvá tenné a legilletékesebb helyeken eme apróságot is, kikérve magunknak nemzetiségünk tiszteletben tartását. Tudom, sziszifuszi munka lenne állandóan és újra szóvá tenni, hogy romániai ugyan, de magyar, ellenben eredményre csak kitartó munka árán lehet számítani.
És a legszomorúbb az, hogy a folyamatot mindjárt az MTI-vel kellene kezdeni. Magyarország hivatalos hírkészítő irodája számára ugyanis mindenki román, aki romániai...