Egykori középiskolás padtársamtól, Árontól jött e-mail minap. Arra kért, ha egyetértek az angolul leírtakkal, küldjem tovább én is a levelet. Nos, ebben röviden arról szólt az írója, a dalai láma, hogy segítsük törekvésüket, a szabad és független, de legalább autonóm Tibet létrejöttét. Erről a Himalája vad csúcsai által közrezárt, csodálatos természeti adottságú területről jutott eszembe az eredeti cím gondolata: Istenközel. Hisz ha belegondolunk, talán a Föld eme tájéka van az éghez — singben mérve — a legközelebb. De közel nemcsak a pórias méterben, hanem lelkiekben is. Soha nem jártam ott, csak filmen láttam, és olvastam róla, de ha egyszer a mai ,,gazdáiktól" megszabadulhatnak, akkor itt lehetne a földi paradicsom maga, hisz azt hiszem, a paradicsom nem a trópusokon van, a fülledt, párás levegőjű délen, hanem igenis itt, a szikrázóan tiszta, harapni valóan üde légű hegyi területen, Hozzá közel.

Továbbküldtem sokfelé — természetesen — a levelet. Nagyon ,,,szorítok" értük, rokon lelkek. Kicsit a mi hajdani, múlt rendszeri politikai és nemzeti elnyomásunkat juttatja eszembe. Vagy akár a mai állapotunk is szóba jöhet sajnos, amikor a globalizáció urainak hazai gátlástalan kiszolgálói okozta honi helyzetünkre gondolunk. Igen, erős lélek és hit, szoros közelség kell ahhoz, hogy bírjuk cérnával testileg és lelkileg egyaránt ezt az örökkön visszatérő refrént: ,,Nektek most kicsit rossz, de bírni kell, hisz majd gyerekeiteknek, unokáitoknak jobb lesz." Kicsit fárasztó és unalmas ez, s nagy önuralom kell, hogy ne vágjon öklével asztalra az emberfia.

Közben helyben is zajlik az élet, és a közelség itt is ,,interpretáltatja" (értelmezteti) magát. Hisz megannyiszor előfordul, akár napi gyakorlatként is életünkben, hogy ez a szó eszünkbe ötlik. Mert közel engedhetjük magunkhoz a kígyót, keblünkre is ölelhetjük akár egy óvatlan pillanatunkban, hogy aztán évekig is szenvedjünk eltévelyedésünkért. Épp a napokban emlegettem: bizony el fogok jutni oda lassan, hogy összeszedve minden bátorságom, nyilvánosan elmondjam: Bocsássatok meg, emberek, nagyot hibáztam, mikor jóhiszeműen mellemen melengetett szerzetet ajánlottam figyelmetekbe, támogatásotokat kérve. Tévedtem. Csak az ügyet néztem, melyért közösen veletek harcolunk, a személyt nem. Hiba volt. Vétek volt. Hamut szórok ősz, kopasz fejemre.

De van a közelnek pozitív értelmezése is, mely szép és szent. A család egybeforrása, mikor valamennyien érzik a másik közelségét, s egyúttal külön mindenki egységét és egyéniségét is egy időben, a szeretetet, mely egybeköt. Az élő hit ,,okozta" Istenközelség pedig gyógyír a nap minden percében a külvilág okozta fájdalmakra, erős támasz és vár a folytonos küzdelemben. S végül, de nem utolsósorban a barátok, a csapat, az egyívású, egyet akaró, egymást tisztító és szerető emberek közelsége és közössége, amely a harmadik lába, oszlopa, támogatója, segítője mindenkori létünknek.

Még egyet jó volna közel látni, érezni. Országunk, nemzetünk szebb jövőjét. Nem lehetetlen ez sem, de csak egymáshoz folytonosan közeledve és együtt a cél felé haladva érhetjük el, mielőtt végleg ,,föld- és égközelbe" kerülünk mi is.

Közben megy a tévé. Közel kutyakomédia, amit látok. És ezt az ország vezetői művelik. Velünk s hazájukkal, ha ismerik egyáltalán ez utóbbi szót.