A Petőfi utcában, közel a ház nélküli Kováts Dezső utcához, amely összeköti az utcánkat a Farkas utcával, egy öreg földszintes épület állt nagy, kövezett udvarral, néhány árválkodó fával és körbe-körbe szerény külsejű bérelt lakásokkal. Itt laktak családunk barátai egy még édesapám legénykorából eredeztethető ismeretséggel, Kirschékkel. Egy velem egykorú leányuk és egy kisebb fiúk volt. Paula leányuk aztán máig tartó barátsággal ajándékozott meg, tiszta, szellemi barátsággal, amelynek semmi köze nem volt különböző nemiségünkhöz. Lám, ilyen is létezik!
Kirsch Paula – a két családban mindenkinek csak Babi – középiskolás éveinek vége felé egy színésztehetségeket kutató körút során került a szakértők látókörébe, hogy aztán Krasznai Paula művésznéven a nagybányai, majd a szatmári, végül a kolozsvári magyar színház művésznője legyen. Mindketten verselő ifjak voltunk, irodalmi sikerek reményében. Édesapja és öccse tragikus halála után édesanyjával Zilahra költöztek, de kisebb-nagyobb cetlin küldött leveleit mai napig őrzöm. Azt vallom azóta is, hogy valódi, őszinte barátság és segítőkészség a szükségben leginkább férfi és nő között lehet (ha ebben különböző nemük nem zavarja őket). Színdarabokat rögtönöztünk, és megszerveztük mindössze ketten a szittyák szervezetét, amely aztán környezetünk kellő figyelmének hiányában elhalt.
A Gábor Áron Diákotthon igazgatói lakásának ablakai éppen a Görögtemplom utcára néztek. Feltűnt, hogy gyakran jön le és folytatja útját a Petőfi utcán egy bájos arcú, nagyjából velem egykorú, szőke leányka. Megjegyezve ezeket a kora délutáni órákat, ezután ott posztoltam naponta az ablaknál. Nemsokára megtudtam, hogy Szamossy Nellinek hívják, de személyesen megismerni nem volt alkalmam. Ő később színésznő lett, a marosvásárhelyi színház tagja, a hetvenes évek végén Németországba költözött családjával. Csak ma tudnám ezt az első „távérzelmet” meghatározni. Nelli soha nem tudta meg tizenéves imádójának kilétét.
Két barátság határozta meg gyermekkoromat, majd serdülő életemet: Dankanits Ádámé, a bukaresti földrengés tragikus áldozatáé és Pázmány Dénesé, aki hasonlóképpen biológus lett és később a kolozsvári Agronómia professzora. Közel állt hozzám, sokat sakkoztunk, és hasonló irodalmi álmokat ápolt Veres Jóska, aki az egyetemet később Szverlovszkban folytatja, valamint Uray Zoltán, a helsinki olimpia tőrvívó csapatának tagja, szintén biológus, később a kolozsvári Onkológiai Kórház kutatója. Horváth Attila tartozott még baráti körünkhöz, Horváth Jenő teológiai tanár fia, aki hegymászó szenvedélye okán a Zerge nevet kapta tőlem. Jó társaság volt. A nálunk rendezett kosaras összejövetelek állandó gavallérjai már középiskolás korunkban. (A lányok a kereskedelmiből és a tanítóképzőből kerültek ki lányrokonaink szervezésében.) A találós játékok büntetéseként kirótt és az előszobában végrehajtott puszi képezte az „erkölcstelenség” maximumát. Hol vannak ma már azok a romantikusan szép idők? ...
