Székely tájház Nagymányokon

2015. október 2., péntek, Magazin

Székely tájházat avatnak vasárnap Magyarországon, a Tolna megyei Nagymányokon, ahol bemutatnak egy nemrég előkerült, Istensegítsről származó corpust is.
 

A gyűjtemény legértékesebb darabját Elekes Dénes, a bukovinai Istensegíts plébánosa hozta magával Bácskán át Magyarországra; a faragott fa feszületet nemrég találták meg, és adományból állították helyre – mondta Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnökségi tagja. A tájházban – amelyet egy régi sváb épületből alakítottak ki –, egy székely lakóházat rendeztek be a nagyháznak nevezett tiszta szobával és lakórésszel, amelyet Bukovinában eresznek hívtak. Mint mondta, később kézműves szobával és konyhával is bővítik a tájházat, ahol székely mesterségeket mutatnak be, és bukovinai ételeket készítenek majd.
A vasárnapi ünnepségen emlékoszlopot is avatnak a székelyek magyarországi letelepedésének 70. évfordulója alkalmából. A bukovinai székelyeket 1941-ben telepítették Bácskába, ahonnan 1944-ben menekültek Magyarországra a világháború hadi eseményei elől. Nagymányokon 1945-ben 20–25 bukovinai székely család talált új otthonra, ma hetven székely származású nagymányoki tagja van a szövetségnek – közölte Illés Tibor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 802
szavazógép
2015-10-02: Sport - :

Bajnokok Ligája: szerdai eredmények (Labdarúgás)

A Manchester United Mata és Smalling találatával 2–0-ra legyőzte a Wolfsburg csapatát, a Real Madrid pedig Cristiano Ronaldo duplájával a Malmö otthonából hozta el a három pontot a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.
2015-10-02: Magazin - :

Legendás sajtófotók Budapesten

Az elmúlt 60 év legendás sajtófotóit bemutató tárlat kíséri az idei World Press Photo kiállítást a Néprajzi Múzeumban. Révész Tamás, a kiállítás főszervezője elmondta: a World Press Photo 60 évének fődíjas képeiből összeállított válogatás izgalmas visszatekintés a második világháború utáni világtörténelemre.