Az oldalas ankét három fejezetéből sok mindent megtudunk a jelenlegi könyvkiadásról, a könyvtárak szerepéről, rendszerváltás utáni munkamódszereikről, amelyek a kisebb és nagyobb diákok magyar nyelv és irodalom iránti  vonzalmát és kötődését segítették elő. A Koinónia Könyvkiadó dicséretre méltó nevelési stratégiával fordul  a gyermekek és kamaszok felé. És egyáltalán: a Bod Péter Megyei Könyvtárnak és aktív igazgatójának tevékenysége is ok az örvendezésre.
De mit olvasok én, az egykori szakmunkás? Az évtizedek során elavulttá vált nívósabb erdélyi folyóirat- és hetilap-gyűjtemények – Korunk, Utunk, Új Élet, A Hét – kiselejtezése közben még 1980-as évfolyamokban is találok újraolvasni való jegyzeteket, többnyire a Tudomány rovatból. Friss érdeklődéssel böngészem Dóczy Pál Sorsunk a techno­szférában címmel megjelent írását: „De hadd idézzem fel Homérosz hőse kapcsán Tinódi Lantos Sebestyén emlékét, aki a kardforgatással és lantja pengetésével olyan hírközlő gyakorlatot folytatott, mint manapság például az életüket veszélyeztető haditudósítók. Tinódi Sebestyén, a jobbágyfiú, kora nagy kitüntetését nyerte el a császártól, a nemességet, mégpedig az éneklés mesterségében való tehetségéért s a históriáknak magyar ritmusokba való ékes foglalásáért. Az 1553-as keltezésű nemesi levél egyik aláírója éppen Nicolaus Olahus kancellár volt, akit Tinódi nagy tisztelettel így emlegetett: a jó püspök. Petőfi előtt ő volt az egyetlen költő, aki mindenüvé elment, ahol szót értettek vele az országban: értesüléseket vitt, lelkesített a törökellenes harcra, vigasztalt, ha kellett, korholt, de mindig tágra nyílt szemmel figyelte a szociális, gazdasági helyzetet.”
Lám, milyen kincsekre bukkanhat az ember olvasás közben! Egy régi folyóiratban is választ kaphat mai kérdésekre, és megtudhatja, milyen elődei voltak a mai közéleti tudósítóknak!