Mielőtt azonban elégedettségét fejezné ki az ember, jön a hideg zuhany: fizetni kell. Érdekes módon ott kérnek sürgősségi felárat, ahol nincs tolongás (a helyi adóhivatalban több napot kell várni, amíg rendes eljárás szerint igazolják, amit azon melegében egy kattintással ellenőriznek: hogy az igénylő az adóját rendesen törlesztette), de amúgy sehol sem adnak semmit ingyen, ha mást nem, okmánybélyeget kötelező mellékelni.
Ehhez pedig csak újabb sorbaállással lehet hozzájutni a postán vagy az adóhivatalnál, ahova szintén el kell menni, és ha a lakossági nyilvántartónál vagy a gépjárműosztályon derül ki, hogy még csak ez hiányzik a boldogsághoz, akkor sétálhat az ember munkaidőben a városközpontba be s vissza, mert autóval sem gyorsabb a feltúrt utcákon, és parkolóhelyet sem könnyű találni. Harminc-negyven perc rámegy egy párlejes bélyeg beszerzésére. Talpalás közben pedig van idő azon gondolkodni, hogy vajon miért kell minden hivatalos papírért külön pénzt kiadni, miután már minden adót és illetéket befizetett az ember, hogy az állam és annak szervei jól működjenek. Ez olyan „kétszer fizet, egyszer kap” akciónak tűnik, akkor is, ha kis összegekről van szó. És ha már kérik az okmánybélyeget, miért nem árulják ott, ahol szükség van rá, a hivatalok bejáratánál egy fülkében? Vagy miért nincs elektronikus okmánybélyeg? Egy négysoros dokumentumért kétszer kell oda-vissza járni, és háromszor sorba állni. Miért ilyen nehézkes az ügyintézés a 21. században, és vajon mikor válik valóban ügyfélbarát szolgáltatóvá az állam?