A megemlékezést Nagy Zoltán történelmi összefoglalója nyitotta meg, rávilágítva a Haynau nevével jelzett különösen kegyetlen megtorlásra, melynek az aradi tizenhárom – és még aznap Budapesten gróf Batthyány Lajos, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke – is áldozatul esett. A mikós diákok Damjanich János utolsó imája, szemtanúk visszaemlékezése, valamint az aradi vértanúk emlékét őrző versek alapján állították össze ünnepi műsorukat. Balázs Antal, a tizenhárom kopjafa faragója rosszallását fejezte ki, amiért a sepsiszentgyörgyieknek csupán parányi része tartotta érdemesnek részt venni a megemlékezésen.
Balázs Antal megjegyezte, a magyarországi, csupán kétezres lakosú Csólyospálos köz­ségben – hol tavaly október 6-a óta a sepsiszentgyörgyihez hasonló kopjafasor előtt róhatja le tiszteletét az emlékező közösség – többen vettek részt a tegnap délelőtti ünnepségen, mint Háromszék központjában. Felszólította egyúttal a fiatalokat, vegyék át a fogyatkozó idősebb nemzedék szerepét, emlékezzenek azok helyett is, akik otthon maradtak.
Ma minden jóérzésű és élni akaró, a történelmet tisztelő magyar ember Arad felé tekint – kezdte beszédét Szabó Lajos kanonok. Az aradi tizenhárom vértanút a hűség és a helytállás példáinak nevezte, akik arra tanítanak bennünket, hogy az adott szóhoz, a becsülethez, népünkhöz és Istenhez való hűség nélkül tovább lépni, megmaradni nem lehet.
A mikósok és a Református Kollégium Refsonor kórusának vezetésével elénekelt magyar himnusz, majd a koszorúzás – mindig megható, amint a megemlékezés alatt mindvégig a kopjafákat „őrző” diákok rátűzik az első koszorúkat az emlékoszlopokra – után az ünneplők az Erzsébet park ’48-as emlékművéhez vonultak, ahol Kozma Orsolya, a Székely Mikó Kollégium végzős diákja szavalta el Petőfi Sándor Jött a halál című versét (szavai hangosítás nélkül alig-alig hallatszottak), a rendezvény az itteni koszorúzással és a székely himnusz eléneklésével zárult.