Az ugyanis még érthető, ha ellenzékből bírálják a kormányt az áldatlan helyzet miatt, de az már több, mint röhejes, hogy miniszterként sem futja többre, mint egy sovány ígéretre, mely szerint egyeztetnek majd a másik tárcával, az európai alapok minisztériumával egy átmeneti megoldás végett.
Pedig igencsak fontos kérdésről van szó, mely amúgy nem háromszéki, netán román specifikum, hanem Európa-szerte gondot jelent: híradókban, újsághírekben időnként magunk is láthatjuk, miként tornyosul a szemét például Velence vagy más olasz nagyvárosok utcáin – a hulladékgazdálkodás tehát nemcsak Romániá­ban, de világszerte probléma. De éppen azért, mert más európai országok is szembesülnek a szemétgonddal, joggal vártuk el az Európai Unióhoz később csatlakozott Romániától, hogy mások tapasztalataiból okuljon. Megfelelő stratégia kidolgozásával, a jogszabályok módosításával ugyanis elejét lehetett volna venni annak az áldatlan helyzetnek, amely mára az ország több pontján kialakult, hogy a hulladéktárolók üresen állnak, miközben egyik helyről a másikra szállítják a szemetet. Bukarestet azonban a hulladékprobléma is felkészületlenül érte, a kormánynak nemhogy stratégiája, de még csak ötlete sem nagyon van az elkövetkező időszakban várhatóan súlyosbodó probléma megoldására.
Így aztán ott áll a húszmillió euróból elkészült vadonatúj létesítmény, ott az önkormányzati tulajdonban levő városi hulladékgazdálkodási vállalat, bezárták, felszámolták a vidéki szeméttelepeket – de hiába, a bukaresti kormány hozzá nem értése, az uniós bürokraták átláthatóságra való törekvése felülír minden érvet és logikát.
Mi pedig vihetjük a szemetet Brassóba, rombolhatjuk az utakat, szennyezzük tovább a környezetet, végül pedig megfizethetjük a költségek növekedésének árát.