Megemlékezések a Kárpát-medencében

2015. október 7., szerda, Közélet

Felvidéken szinte minden na­gyobb magyarok lakta te­lepü­lésen megemlékezéseket tar­tottak, így Pozsonyban, Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Somorján, Párkányban, Rimaszombatban, Rozsnyón, Füleken. Pozsonyban a kecskekapui temetőben, a vértanúhalált halt báró Jeszenák János, a felvidéki ellenforradalmi csapatok ellen küzdő egységek kormánybiztosa, illetve Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál idézték fel az aradi vértanúk és a szabadságharc emlékét.

A legnagyobb felvidéki magyar közéleti és kulturális szervezet, a Csemadok helyi választmánya, Magyarország pozsonyi nagykövetsége, valamint a Pozsonyi Magyar Intézet, a Via Nova ifjúsági csoport és a Pozsonyi Casino polgári társulás által szervezett rendezvényre több mint százan látogattak el. Báró Jeszenák Jánosnak, az egyik pozsonyi vértanúnak a síremlékénél mondott beszédében Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete felidézte a pozsonyi vértanúk forradalomban és a szabadságharcban betöltött szerepét. A Magyar Közösség Pártja már vasárnap megtartotta a nemzeti gyásznap alkalmából szervezett központi rendezvényét. A révkomáromi városi művelődési központban tartott megemlékezésen Berényi József, a felvidéki magyar párt elnöke az aradi tizenhármak állhatatosságára és emberi erejére mutatott rá, példának állítva azt a felvidéki magyarok számára.
Kárpátalja magyarsága hagyományosan Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmondnak, Ugocsa vármegye mártírhalált halt főispánjának, felsőházi elnöknek a szobránál tartotta központi megemlékezését. A rendezvény ünnepi szónoka, Grezsa István, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta: Arad és 1848–49 szabadságharcának egyik fontos tanulsága, hogy nemzetiségtől, pártállástól, származástól függetlenül összefogott a teljes Kárpát-medence, magyarok és nem magyarok, bárók és polgárok, bácskaiak, beregiek és Ung-vidékiek harcoltak azért, hogy egy független, szuverén Magyarországon élhessenek. Brenzovics László, az ukrán parlament képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke kiemelte: A mártírok erőt adnak nekünk mostani küzdelmeinkhez. Mint fogalmazott, a kárpátaljai magyarság most ismét komoly kihívások elé néz: mindenekelőtt helyt kell állnia az október 25-i ukrajnai önkormányzati választásokon.
A délvidéki központi megemlékezést Kiss Ernő honvédtábornok sírjánál, a vajdasági Eleméren tartották. Szentmisével emlékeztek a város szülöttére abban a templomban, ahol már csak havonta egyszer tartanak katolikus szentmisét, a 4300 fős településen ugyanis már két százalék alá csökkent a magyar lakosság száma, és kevesebb mint egy tucat hívő van. Hajnal Jenő, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: Nekünk ma azt kell eldöntenünk, hogy a senki földjén, a bizonytalanságban vagy pedig szülőföldünkön, érzelmileg és szellemileg a magyar nemzethez kapcsolódva akarunk-e élni. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke bejelentette, hogy az emléktábla mellett hamarosan szobrot is kap a településen Kiss Ernő. Adán vasárnap Damjanich János vezérőrnagy emlékművét koszorúzták meg az emlékezők. Zomborban, Schweidel József szülővárosában hétfőn a Szent Rókus temetőben emlékeztek a szabadságharc katonáira, majd a Magyar Polgári Kaszinóban koszorúzták meg a honvédtábornok emléktábláját. A Lázár Vilmos emlékére állított domborműnél Nagybecskereken a már hagyományosnak számító Légy híve rendületlenül című hangversennyel emlékeztek az aradi vértanúkra hétfőn.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2015-10-07: Vélemény - Farkas Réka:

A pénzéhség diadala (Kármentő)

Ismét sikerült egy jó kezdeményezést ellehetetleníteni Sepsiszentgyörgyön, a pénzéhség, az irigység újra semmissé tette néhány lelkes fiatal önkéntes munkáját.
Jó egy hónapja hirdetik, népszerűsítik az október elejére időzített, kutyák, macskák ingyenes ivartalanítását célzó akciót. Egy német állatorvos vállalta térítésmentesen a beavatkozások elvégzését, a szépmezői kutyamenhely a helyszínt biztosította, a vállalkozó ifjak pedig még az állatok szállításáról is gondoskodtak volna.
2015-10-07: Közélet - :

Frontális ütközés Kézdiszentlélek közelében

Tegnap reggel 8 óra 20 perckor Kézdiszentlélek Kézdiszárazpatak felőli kijáratánál lévő rendkívül éles kanyarban két személygépkocsi frontálisan ütközött. A helyszínre kiszálló rendőrök megállapították, hogy a balesetet a Katrosa felől közlekedő HR 08 KNS rendszámú Opel Astrát vezető 22 éves gépkocsivezető okozta, aki a kanyarban nem csökkentette a sebességét, minek következtében a jármű az ellenkező sávra sodródott, ahol frontálisan ütközött a CV 17 ENI rendszámú Opel Astrával, amit egy 19 éves fiatalember szabályosan vezetett.