Nem finomkodott a szavakkal a jászvásári Építőipari és Műszaki Egyetem egyik professzora, aki a riporter azon kérdésére, hogy: Mi a teendő most, amikor a szakértői vizsgálatok kimutatták, hogy a Nagyszeben–Szászváros autópálya egyik szakaszán 8 méteres mélységben szivárgások vannak? – kijelentette: „Le kell radírozni a Föld felszínéről”.
A szivárgások miatt ugyanis repedések keletkeztek az aszfaltburkolaton, s így a közlekedés rendkívül veszélyessé vált. Az utat amúgy még szeptember elején lezárták, a forgalmat elterelték.
Ahogy az ilyenkor a korlátlan lehetetlenségek hazájában lenni szokott, rögtön elkezdődött az egymásra mutogatás: az autópálya-gittegylet a kivitelezőt, a kivitelező pedig az autópálya-vállalatot teszi felelőssé a kialakult, világviszonylatban egyedi helyzet miatt. Bárki is legyen a hunyó, nincs idő vitázni: az autópályát az Európai Unió forrásaiból építették, s ha 2015 végéig nem lesz kipipálva az utolsó rubrika is a munkalapon, akkor Románia egy szekérderék eurót bukik, nem beszélve arról, hogy a kivitelezési díjat is jócskán fel kell pótolni.
A felszínen ez egy vesztes helyzetnek látszik, de ismerve a „házszámot”, szinte biztosra vehető, hogy akadt egy-két „okos fiú”, aki degeszre tömött zsebekkel távozott a tett helyszínéről.
Külön pikantériája a dolognak: hiába jelezte a kivitelező, hogy még messze nincs elvégezve a munka, hiába hívta fel a figyelmet arra, hogy balesetveszélyes, a pályaszakaszt tavaly novemberben mégis megnyitották. A szállításügyi minisztériumnak alárendelt autópálya-vállalat expressz kérésére és felelősségére. Miért volt a nagy sietség? A sztrádaszakasz nem akármilyen napon kapott zöldet. A szalagavatás nélküli ceremóniára – minő véletlen! – épp az elnökválasztási kampány utolsó napján került sor. Természetesen Victor Ponta miniszterelnök-elnökjelölt jelenlétében.
Aki nem barlangban élt az elmúlt 26 esztendőben, az tudja, hogy mire ment ki a „játék”: az egész cécó Ponta kampányérdekeit szolgálta. Egyfajta ütőkártya volt a kezében; szállításügyi miniszterén keresztül, kihasználva és visszaélve hivatali helyzetéből adódó hatalmával, nyomást gyakorolt egy állami intézmény vezetőire. Nem érdekelték őt a kivitelézési hibák, nem zavarták a félmegoldások, azok esetleges hosszú távú következményei, magasról tett arra, hogy az EU-s pénzeken történő kampányolása erkölcsi normákba ütközik, s hogy ellenjelöltjével szemben illetéktelen előnyre tesz szert. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: legyen államelnök. Bármi áron. Bármilyen eszközzel.
Pontai mércével mérve persze semmi kivetnivaló nem volt ebben, hisz így szerezett ő korábban doktori titulust, és így vehetett fel éveken keresztül vaskos honoráriumot ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért, és – vissza a jelenbe – így lehet még mindig az ország miniszterelnöke, holott okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalás gyanújával bíróság elé citálták. A korlátlan lehetetlenségek Romániájában mindez lehetséges. Egyelőre. Mert jelenleg ugyan kiábrándító a helyzet, de bizonyos fényeket is lehet már látni ama sötét alagút végén: időközben Ponta kegyvesztett lett saját pártjában, a miniszterelnöki szék is inog alatta, és ha az igazságszolgáltatás teszi a dolgát, akkor legfeljebb lakóbizottsági elnök lehet belőle. Jilaván.
Ponta bukása már csak azért sem boldogít minket, mert úgy tűnik, a zátonyra futott dél-erdélyi „úszó” sztrádaszakasz politikai nagyravágyásának egyik leglátványosabb kudarca lett, halmozott hibáinak méregdrága számláját pedig – szokás szerint – továbbra is mi nyögjük. Jól van, legyen, még utoljára, de cserében – a jászvásári professzor szavaival élve – hadd radírozhassuk le mi is a közéleti porondról Pontát pereputtyostul.
