„Hívom ezt a végső könyörgést, / hívom, az aljból emeljen fel, / már minden mozdulatod szökik, / szövetkezik a végtelennel” – ezt írta a halálról első kötetében Adonyi Nagy Mária tegnap elhunyt költő, újságíró, műfordító.
Éradonyban született 1951. október 6-án. Székelyhídon és Nagyváradon tanult, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar–német szakon szerzett diplomát 1974-ben. Három évig Szatmárnémetiben tanított, egy évig munkanélküli volt, 1978-tól Bukarestben a Munkásélet, 1979-től 1989 végéig A Hét belső munkatársa. 1989. december 22–23-án egyedüli magyar újságíróként járt azokon a bukaresti utcákon, ahol lőttek.
Tapasztalatairól, a forradalom furfangos ellopásáról később a Terrorizmus című sorozatában számolt be a Valóság hasábjain. 1990–1992 között a Romániai Magyar Szó, majd a Valóság, 1992–1995 között a nagyváradi Erdélyi Napló szerkesztője, főszerkesztő-helyettese. 1996-ban az Erdélyi Híradó könyvkiadó részlegének főszerkesztője, majd a Scripta Kiadó szerkesztője, közreműködött a Romániai magyar ki kicsoda, 1997 szerkesztésében. Nagyváradi munkalehetőségeinek megszűnése után Budapestre települt át, a Magyar Nemzet olvasószerkesztője lett.
Irodalmi pályáját versekkel, kritikákkal az Utunkban kezdte 1969-ben. Bár első kötetének anyagát 1974-ben leadta a kiadónak, az csak 1978-ban jelenhetett meg a cenzúra többszörös rostálása miatt Emlék jelen időben címmel. Második kötete, az Állatövi jegyek 1982-ben jelent meg. Szerepelt a Varázslataink (1974) és a Kimaradt szó (1979) antológiákban, a Bábel tornyán című Echinox-antológiában (1983), a Magyar költőnők antológiájában (Budapest, 1997), az Álmok szállodája: erdélyi magyar költők, 1918–2000 című antológiában (Kolozsvár, 2002), majd a 111 vers erdélyi költőnőktől című gyűjteményes kötetben (Kolozsvár, 2006).
