Édesapám Ditróban és ennek közbirtokosságában több tulajdonnal, ingatlanokkal rendelkezett, ezek képezték évekig a megélhetésünk hátterét (a felekezeti iskolák tanárait sokkal rosszabbul fizették, mint az állami iskolában tanítókat), miközben a bentlakás felügyelői állásával ingyenes lakás és közszolgáltatás járt a római katolikus Státus részéről.
A borszéki telek kínálta magát, hogy eladásával (építeni rá nem lett volna módunk) megvehessen 1936-ban a Kolozsvár északi dombságán lévő Csillaghegyen egy fából épült kalyibát a hozzá tartozó 1046 négyszögölnyi gyümölcsössel (1942-ben még egy szoba épült hozzá). Ekkor én ötéves voltam, Csaba négy.
Ahogy a vakáció megkezdődött, kivonult az egész család a „kert”-be, amely nyaralást csak az időnkénti gyergyói vendégeskedésünk, ritkábban a cserkésztáborok szakították meg. Amikor édesapánk nem vihetett magával az évente ismétlődő táborozásokra, akkor édesanyánkkal, nagyanyánkkal és a házi lánnyal voltunk. Ezek az alkalmak több szabadsággal is jártak fékezhetetlen, olykor kalandos elképzeléseink megvalósításában. Kertünktől délre, egy kukoricáson kellett átmennünk, felfedeztük a Platz család velünk nagyjából egykorú két gyermekét, akik ezután állandó ide-oda menés lehetőségét biztosították. Ildikó a nagyobb, öccse kicsit mamlasz gyermek volt. Fel-feljött, de apánktól tartott, ezért csak mutatta magát a kert végében. Egyszer, amikor apánk diktált nekünk (ez napirenden volt) a kerti asztalnál, Csaba észrevette Öcsit. Fel-felnézett, és egyszer csak a könyökével „véletlenül” kiborította a tintát. Ma sem tudom, édesapánk elhitte-e vagy sem a véletlent, de aznap már nem folytattuk az írásgyakorlást. Gyorsan szaladtunk a törlőrongyért, de vissza már csak én érkeztem, Csaba eltűnt Öcsivel.
Persze felfedeztük a többi szomszédot is. Tőlünk északra egy Kovács nevű tanár lakott, odébb Lukács gyógyszerészék, a legnagyobb birtoka egy vadászembernek, Gréfnek volt, akinél megcsodáltuk a nappal pislogó fülesbagolyt. Lukács nagy lánya, Éva el-eljött hozzánk, később, úgy emlékszem, neves színésznő lett. Nem volt kútunk, ezért a vizet kb. fél kilométerről, a Rózsakútról hordtuk Csabával, egy rudat átdugva a cseber két fülén.
Időnként rokonaink is meglátogattak. A mellékelt fénykép 1937-ben készült, amikor már Ildikó húgunk is „megérkezett”. (Rajta balról: Majercsik Pali bátyánk, felesége, Tekla, egy ismeretlen, nagyanyánk, édesanyánk, édesapánk ölében Ildikóval, én és Csaba.) Ez időtájt történt: a nem messze lévő piarista papok kértjéből átjött Uitz, mivel leányunk lent volt az üzletben, édesanyánk, hogy Csaba ügyességét keresztapjának bemutassa, őt kérte meg a húsos tál felszolgálására. Csaba engem kínált elsőnek, a felnőttek nagy megrökönyödésére. Mint játszótársa, én élveztem előnyt számára.
Édesapámnak volt egy browningja (korán elhunyt rendőrtiszt bátyjától maradt rá), amellyel, a legnagyobb körültekintéssel (édesanyám aggódása közepette) célba lőttünk. Néha lejött a bentlakás szolgafiúja is, ilyenkor a padlásról, ahol lányunk aludt, furcsa mocorgások hallatszottak. Később ez a györgyfalvi fiú feleségül vette a leányunkat. Nálunk tartották az eljegyzésüket.
Puskás Attila
