Az ötvenhatos emlékparkban a Jakab Gábor vezényelte Cantus Firmus vegyes kar és a férfidalárda nyitotta meg a megemlékezést. A Szózat után a két műsorvezető magyar és román nyelven köszöntötte az egybegyűlteket, majd Klárik László mondta el beszédét. Kiemelte: október 23-án az egész demokratikus világ tisztelettel hajt fejet a magyar nemzet előtt, mert 1956 októberében jelesre vizsgázott hitből, bátorságból, szabadságszeretetből, demokráciából; 1956 októberében a pesti ifjúság azt merte kiáltani, szembeállva a szovjet tankokkal: Legyen elég a zsarnokságból!
Példájuk biztatást, bátorságot nyújtott, hogy igenis, a zsarnokság sebezhető, hisz a vörös terror a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami aztán oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjék Magyarországról – mondotta Klárik László, hozzátéve: mindezért büszkék vagyunk azokra a nemzettársainkra, akik itt, Erdélyben, Székelyföldön, Sep­siszentgyörgyön is együtt jajdultak fel a budapesti fiúkkal és lányokkal, mert egy nemzet vagyunk, egy test és egy lélek.
A megemlékezésen Mosonmagyaróvár, Sepsiszentgyörgy testvérvárosa önkormányzati képviselője azt mondta, az ötvenhatosokat a már-már elviselhetetlen nehézségek, az államosítások, a perek, az ÁVH tevékenysége, az internálótáborok és büntetőtáborok léte, a jegyrendszer, a parasztság sanyargatása, a padlások lesöprése, a kuláklisták, a szégyentáblák, kitelepítések, besúgások, megfigyelések motiválták, hogy részt vegyenek az eseményekben. Az embereknek elegük lett a fekete autók látványából, a vörös csillagból, és hogy sok családnak kenyérre is alig jutott – szögezte le Muráncsik László, de szerinte nem robbant volna ki a forradalom országszerte, ha az akkor élők korábban nem kapnak megfelelő nemzeti nevelést a családban, az iskolákban, a baráti közösségekben. Hangsúlyozta, 1956-ban a magyar társadalom lelke még teljesen ép volt, ha nem így lett volna, akkor nem szerveztek volna tüntetéseket a diákok, nem verték volna le a vörös csillagot a középületekről, nem énekeltek volna himnuszt, Szózatot, Kos­suth-nótát, nem készítettek volna Molotov-koktélokat, tizennégy-tizenöt éves pesti srácok nem szálltak volna szembe a szovjet páncélosokkal. Muráncsik szerint csak tudatos cselekvéssel, rendíthetetlenséggel, önálló vé­leménnyel, aktív közéleti sze­repvállalással, vallási és nemzeti értékeink, jelképeink, az anyaság megbecsülésével, gyermekek vállalásával válhatunk ötvenhat méltó utódaivá.
A szabadság létszükséglet, a szabadság a sorsunkról való  döntésünk lehetősége, legyen szó egy emberről vagy egy egész közösségről, szabadság által nyer értelmet az emberi sors, az emberi élet – indította beszédét Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja. Azt mondta, 1956 a félelem, az elkeseredés éve volt, egy egész nép élt akkor kilátástalannak tűnő sötétségben. Itt, Erdélyben még nagyobb volt a rettegés, mint az anyaországban, hiszen az emberek tudták, hogy a népek testvériségének jelszavát szajkózó kommunista hatalom csak a megfelelő pillanatra vár, hogy maradék jogaitól is megfossza a közösséget.
Áldás előtt Zelenák József evangélikus lelkész hangsúlyozta, nem minden nemzet járt végig olyan mélységeket, mint mi, és mégis életben maradtunk és itt vagyunk. A szervezők nevében Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének elnöke figyelmeztetett, 1956 minket a megbékélésre, az összefogásra, közös gondjaink megoldására kell hogy buzdítson.
Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a cserkészcsapatok vezetésével az emlékezők fáklyákkal vonultak a kommunizmus áldozatainak emlékkopjájához az Erzsébet parkba, ahol a Vox Humana kamarakórus előadásában a régi székely himnusszal zárult az ötvenhatos emlékünnepség.