enyhült a hideg, megpuhult a levegő,

a Nap nem süt,

de világosabb van, mint tegnap,

mert feljebb húzódott a szürkeség,

és ismét belátni a völgyet,

közel és távol senki,

se a határban, se az úton,

se fatolvaj, se járókelő,

mintha kihalt volna a világ,

csak a madáretető körül van némi mozgás,

két széncinke veri kitartóan

a megkaparintott napraforgómagot,

óvatosan nyitom-csukom az ajtót,

nem akarok zajt csapni,

még alszik kedvesem,

jókedvűek a kutyák,

valahányszor kilépek az udvarra,

mindig játszani akarnak velem,

rutinszerűen végzem teendőimet,

jövök-megyek a térben,

könnyűnek és szabadnak érzem magam,

ilyen napon szeretnék meghalni.