Karácsonyra elkészül a főtér

2015. október 29., csütörtök, Közélet

A pontos határidő december 20-a, azaz az utolsó adventi gyertyagyújtás napja. Már ami magát az új sepsiszentgyörgyi főteret illeti, mert a szomszédos zöldövezet – ahova a Sárkánydombot tervezték – sorsa még bizonytalan. Antal Árpád polgármester tegnap a helyszínen tartott sajtótájékoztatót, és először örömének adott hangot, hogy a város lakói már birtokba vették a pénteken megnyitott részt. A kövezetre kitett asztalok közelében, a frissen ültett fák tövében egy-két éves csöppségek ásták buzgón a homokot.

  • Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatót tart a megújult főtéren. Henning János felvételei
    Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatót tart a megújult főtéren. Henning János felvételei

November folyamán megérkeznek a padok, biciklitartók, virágos és szemetesládák is, az egész kültéri bútorzat, amiből eddig csak néhány lámpa és doboz látható, utóbbiak a rendezvényekhez szükséges elektromos csatlakozásokat rejtik. S noha még meglehetősen nagy felületen dolgoznak – a Székely Mikó Kollégium sarkától a városházáig –, a nehezén, a földbe rejtett vezetékeken és a három méter mélyen levő talajvíz-elvezető árok kiásásán már túl vannak, most már a kövezet lerakása következik. A Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok által ismertetett számok egészen pontos képet adnak a dolgok állásáról: a 7700 négyzetméternyi kövezett felületből 4500-nál több elkészült, a 2200 négyzetméternyi füves területből 1800 van már a helyén. 27 új lámpaoszlopot szereltek fel, és még 16-ot fognak (a leszerelt régieket a Kossuth Lajos és a Váradi utca alsó szakaszára költöztették), újrafestették a Tamási Áron Színház homlokzatát, néhány tűzfalat, és megkezdték az 1848-as emlékmű letisztogatását. November végéig a vizes pihenőhelyet is befejezik, ezenkívül egy földbe süllyesztett szökőkút lesz még a Sárkányölő szobra és a kis kőszínpad között.
Mindez a nagy európai uniós pályázat része – amit önerőből kellene megvalósítani, az lesz bajos, mert a park kibővítését a prefektus megtámadta. A polgármester szerette volna, ha az oda tervezett Sárkánydomb is megépül idén, de erre már nincs esély: leghamarabb egy hónap múlva tud róla dönteni a helyi tanács, ha választ kap a védelmi miniszternek és a Román Hírszerző Szolgálatnak küldött átiratára. Antal Árpád szerint „a törvényesség őre nem ismeri a törvényt”, mert egy 1995-ös határozatra hivatkozva követeli két minisztérium és a titkosszolgálat jóváhagyását a központ városrendezési tervéhez, csakhogy egy 2001-ben elfogadott törvény az önkormányzatok hatáskörébe utalja ezt, és mindössze helyi engedélyeket ír elő, amelyek természetesen mind megvannak. De hiába: a kivitelezést fel kellett függeszteni, úgyhogy az új főtér negyedik fala zöldövezet helyett kerítés lesz, amíg el nem dől, hogy mi legyen a Sárkánydombbal; a per azonban egy-másfél évig is elhúzódhat. A polgármester csalódottnak érzi magát, amiért „ezzel a sebbel” kell bemutatniuk az Európa Kulturális Fővárosa 2021 pályázatot decemberben, mert „vannak, akik nem gondolják komolyan a kultúrfővárosi program Együtt jelszavát”. Elmondta: rengeteget tárgyaltak a prefektussal az átalakításokról, szóba került egyes román körök azon aggodalma is, hogy a Mihai Viteazul-szoborcsoport már nem lesz fő eleme a központnak, de a prefektus által szükségesnek vélt bukaresti jóváhagyásokról csak utólag, egy átiratból értesült. Antal Árpád kifejezte reményét, hogy végül mégis sikerül kibővíteni a parkot a megyeháza és a prefektúra előtti részre, és megismételte egy korábbi nyilatkozatát: visszautasítja azt a gondolatot, hogy Sepsiszentgyörgyön etnikai, román vagy magyar terek vannak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 715
szavazógép
2015-10-29: Közélet - Hecser László:

Kölcsönhöz folyamodott Barót

Két és fél millió lej kölcsönt vehet fel Barót a CEC Banktól – adta áldását az előterjesztett határozattervezetre tegnap rendkívüli ülésen a városi tanács. A pénz zömét – 1,45 millió lejt – az utcák aszfaltozására költik, de többek közt jut a Baróti Szabó Dávid Középiskola nyílászáróinak cseréjére is.
2015-10-29: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Ha már lázadni sem tudunk

Az Oprea-botrányban voltaképpen nem is az a leginkább dühítő, hogy az úrhatnám miniszterelnök-helyettes hatalmával visszaélve évente mintegy 1500 alkalommal – tehát naponta átlagosan négyszer-ötször! – vette igénybe a hivatalos konvoj kíséretét.