Lehet őt szeretni vagy sem, de ez tény, és nem talpnyalás. Egyelőre békében vagyunk, és ahogy a személyes védelmét – és családjáét – fokozták, az nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy ezt közzé is tették. Jó helyen tapogatózik, a megfelelő lábujjakra lép rá, s ez bizony bosszantó a foglaljuk el Európát agyamentség kitervelőinek.
De térjünk vissza a kiútra. Egykori miniszterünk, Surján László fogalmazta meg: „Egy több országra kiterjedő felmérés ugyanazt a részben önellentmondásos véleményt mutatta, mint amit számos politikai vezetőnél látunk. Határvédelmet akarnak, de oltalmat is nyújtanának. Kötelesség a befogadás, de csak ideiglenesen. Egy dologban látszik valamiféle egység: tartós letelepedést nem akarnak az emberek. Márpedig az adott gyermekszám mellett a tőke számára nincs más megoldás. Ha tehát leválasztjuk az oltalomra szoruló menekültek kérdését, akkor az európaiaknak el kellene gondolkodniuk: befogadó legyen az álláspontjuk, vagy fokozott gyermek-vállalással mentsék meg magukat és jövendő nyugdíjukat. Nálunk a kormány álláspontja világos: családpárti s gyermektámogató. De e gyermekeket nem a kormány, hanem a családok szülhetik meg és nevelhetik fel. Lesz-e hozzá elég elszántság és erő? A nemzet jövője a családokban, s nem a parlamentben dől el.” Ez az utolsó kulcsmondat: a nemzet jövője, az egész földrész jövője azon múlik, lesz-e elég család és születik-e elég gyerek benne ennek zálogaként?
Erre rímel az, amit Erdő Péter bíboros mondott a minap egy rádióinterjúban: „Sok minden kikristályosodott. A házasságra való felkészítés és a házasság kísérése. Minden nyelvi csoport, minden régió kéri és hangsúlyozza azt, hogy az egyház szervezettebben jelölje meg a távolabbi, közelebbi, közvetlen házassági előkészítésnek, a szertartás szép, hatásos lefolytatásának az útját, és azt, hogy hogyan kísérjük a fiatal házasokat később. Mindez az jelenti, hogy egyrészt a házasulandóknak legyen már meg az elmélyült, a személyes, a felelős hitük, másrészt nagyon fontos, hogy a közösséggel legyenek kapcsolatban már az előkészület ideje alatt és később. Fontos az is, hogy a társadalom előtt a családok érdekében fel kell lépni mindenütt, a helyi hatóságok felé, mindenütt, ahol az ember részt tud venni a közéletben. Ezt az alapvető szempontot, a családok igazi javát a puszta gazdasági hasznosság fölé kell helyezni, s ezt a hangot érvényesíteni kell. Ez nagyon fontos, hiszen ma a család a genderideológiával (például mindenki szabadon dönt arról, hogy milyen nemű) néz szembe, amely a családot mint közösséget meg akarja szüntetni. Mi pedig azt valljuk, hogy a család olyan emberi értékek átadója, olyan nélkülözhetetlen alap, amire a társadalomnak épülnie kell, ami nélkül a teljes emberségre való fejlődés is zavarba kerül, és legtöbb esetben nem is válik lehetségessé. Igazán nagy súlyt kell helyeznünk arra, hogy a család becsületét, értékét ismerje el a tágabb emberi közösség is. Nem azért, mert mi ezt így szeretnénk, hanem, mert ez az emberiség érdeke.”
Súlyos, kemény szavak, de szintúgy igazak, mint a Surján Lászlóé. És ez is a kiút része. A tudatosan atomizált, azaz sérülékeny egykékké, szinglikké szétszedett emberek elszigetelődött csoportjai helyett a minden normális társadalom alapjául szolgáló család, no meg a baráti körök, a civil szervezetek, az egyházak, a jól szervezett önkormányzatok, a közös anyanyelv, együtt, mint az örök emberi értékek mellett a helyieket is megtestesítő megoldási kulcs, a kiút felé mutató, követendő jelzés.

PÁLMAI TAMÁS