Mint állítják, a gondnok és a presbitériumban szerepet betöltő családtagjai azért támadják Krizbai Imrét, mert az új lelkész meghívását saját joguknak tartják fenn. Kálnoky Ferenc viszont azt állítja, tevékenységével az egyházat szolgálta, a béke érdekében most is kész félreállni . Krizbai Imre lelkész a maga helyzetét ostromlott várként, „kis Temesvárként” értelmezi. 
Krizbai Imrét 1990-ben hívta meg az egyházközség Barótra szolgálni. Jól választottak, hiszen neki köszönhetően épült meg a ténylegesen is Isten házának szánt templom – a régi, most parókiává átalakított templom eredetileg művelődési ház volt –, kórust hozott létre, évről évre kórustalálkozót szervezett és honvédtalálkozókat tartott. A presbitérium támaszát töretlenül bírta, a helyi közéletben hangsúlyosan részt vett, támogatta a nemzeti ügyet és az autonómiáért kiálló szervezeteket.
Krizbai Imre védelmében
Az Erdővidék hetilapban az első Krizbai Imrét támogató levél október 9-én jelent meg. Müller József egyháztag szeptember 27-i történetét osztotta meg az olvasókkal, s fejezte ki méltatlankodását a nyugalomba vonult lelkészt ért sérelem miatt. „(...) A templom kapujára ki volt függesztve, hogy az istentisztelet 13 órától lesz. Érdeklődni kezdtem, mert úgy tudtam, hogy amíg új lelkész nem jön, addig Krizbai Imre tiszteletes úr tartja azt. Amíg a templom előtt álltam, jött két asszony, akik megkérdezték, hogy mit várok. Elmondtam nekik. Ők ekkor azt kérdezték, hogy nem hallottam, mi történt: a gyülekezet gondnoka kiutasította a tiszteletes urat, lecserélte a parókián a zárakat, s a tiszteletes úr elköltözött. (…) Több mint egy hónappal ezelőtt részt vettem én is a tiszteletes úr búcsúztatásán. Minden hozzászóló – köztük a gondnok is – méltatta a tiszteletes úr huszonöt évnyi szolgálatát városunkban. Hogy van ez? Valakit egy nap értékelünk, köszönetet mondunk szolgálatáért, felmagasztaljuk, majd egy másik napon belerúgunk, kitesszük minden rossznak? Így köszönjük meg a 25 évnyi szolgálatot? Nem állítom, hogy a lelkész munkájába nem eshetett hiba, de úgy tudom, hogy csak az tud hibázni, aki dolgozik, s a tiszteletes úr sokat dolgozott értünk és a templomunkért” – írta levelében az egyháztag. Müller József írása végén a felek kölcsönös megbocsátására szólít fel, majd javasolta: amennyiben az összetűzés forrása a választás, ne az egyházközség hívja meg az új lelkészt, hanem a püspök nevezze ki.
A regionális hetilap következő, október 16-án megjelent számában az erdővidéki egyházmegye esperese, Berszán István válaszolt Müller Józsefnek. „A lelkipásztor nyugalomba vonulása folytán megszűnik alkalmazása, és a lelkészi lakást – mint szolgálati lakást – át kell adnia. Az esperes beszolgáló lelkipásztort nevez ki, aki átveszi az egyházközséget, és teljes felelősséggel tartozik a lelkészi szolgálatok elvégzéséért, valamint az irodai ügyvitelért. Mivel a távozó lelkipásztor szeptember 1. helyett október elsején költözött ki a lelkészi lakásból, természetes, hogy a lelkészi iroda zárait lecserélték a gondnok beleegyezésével – nem a parókiáét –, hiszen mindenért a beszolgáló lelkipásztor felel, miként az istentiszteleti alkalmak megtartásáért is, amit az új lelkész megérkezéséig vasárnap 13 órára tűzött ki a presbitérium. Hogy konfliktus forrása lenne az új lelkipásztor-választás –, nos, ezt kétlem, hiszen a baróti presbitérium kétharmados többséggel a meghívás mellett döntött, s meg is nevezte a meghívandó lelkipásztort” – fogalmazott az esperes.
Támogatják a lelkészt
Az egyháztagok Krizbai Imrét támogató levelét hatvanan írják alá. Írásuk első soraiban kétszínűséggel vádolják Kálnoky Ferenc gondnokot: a kibúcsúzáskor még a lelkész nagyszerű munkáját dicséri, néhány napra rá pedig már vádolja és lejárató kampányt folytat ellene. „Levelet hamisít egy magyarországi volt politikus nevében, melyet presbiteri ülésen lobogtat, s amelyről majd beismeri, hogy hamisítvány. Tolvajnak és hazugnak nevezi nyilvánosan a lelkészt, ököllel asztalt csapkodva »vitázik«. Nincs fék és nincs gát, ennek tanúja lehetett az a tizenkét egyháztag is, akiket – amikor kérdéseket tettek fel neki – trágár szavakkal illetett. Gyalázatos és embertelen módon próbálja eltiporni és elűzni lelkészünket: »Takarodjon Erdővidékről is!« Ezek után joggal kérdezhetjük: milyen jellemre vall ez? Huszonöt éven át a lelkész jobbján ült, ma úton-útfélen gyalázza. Mi, református egyháztagok úgy gondoljuk, hogy egy ilyen ember nem képviselhet minket. Nem lehet tovább egyházunk gondnoka. Viselkedése, magatartása nem hívő reformátusé, legalábbis nem egyházi tisztséget betöltő emberé! Úgy illett volna, az új lelkésznek a leköszönt lelkész adja át a templom kulcsát és pecsétjét. Ki fogja ezt a jelképes átadást végezni? A mindenható gondnok? És mi a garancia, hogy nem ugyanilyen bánásmódban lesz része majdan az új lelkipásztornak? Elég volt a hazugságból, a házalásból, az álhírekből, a manipulációból, az egyház­uralásból, a zsarolásból, a fenyegetőzésből, a lejáratásból, a rosszindulatból! Az egyházhoz és Istenhez méltatlan fondorlatos cselekvésekből! Egyházunk veszíthet, ha továbbra is ilyen ember áll az élén. Meggyőződésünk, hogy mögöttes érdekeket szolgálnak Kálnoky Ferenc cselekedetei. Ezzel nem építi, sokkal inkább hatalmi játékok terepévé teszi egyházunk világát. Ez szorosan összefügg a lelkészválasztással. A nyilvánossághoz kettős céllal fordulunk: Krizbai Imre leköszönő lelkész melletti szolidaritásunkat fejezzük ki, mélységesen elítélve Kálnoky méltatlan magatartását. Ugyanakkor a közömbösséget és a távolmaradást szeretnénk visszaszorítani gyülekezetünkben a hitéletünket meghatározó lelkészválasztás ügyében.”
A levelet fogalmazók biztosítják a presbitérium által meghívott apanagyfalusi Tordai Árpádot, nincsenek ellene, de reményüket fejezik ki, hogy a hónap közepén sorra kerülő szavazáskor nem kapja meg a szükséges támogatást – „a hazugságáradat, ez az ármány, amit az idehozásáért alkalmaztak, arra biztat minket, hogy első lépésben a novemberi választói közgyűlésen mondjunk nemet” –, s így az egyházközségnek megadatik a lehetőség, hogy pályázat útján töltsék be a megüresedett lelkészi állást.
A gondnok lemondását kérik
A püspökségnek írt levélben – amely az előbbi kibővített és némileg átfogalmazott változata – az egyháztagok azt kérik Kató Béla püspöktől, segítsen nekik igaz­ságot tenni, mert „saját jó szándékunk és az egyházi törvény által szavatolt törvényesség hangsúlyozása elégtelennek bizonyult”, Berszán István esperes pedig „bagatellizálta az esetet és az egyházi gyakorlatra hivatkozva elutasítóan viselkedett velük”. Véleményük szerint az egyház vezetőinek meg kell védeniük a református közösséget bő négy évtizeden keresztül szolgáló lelkészt, s el kell távolítaniuk a nemcsak az egyházköz­ségre, de az egész egyházmegyére is szégyent hozó gondnokot. „Mi, a Baróti Református Egyház fiatalabb, családos, templomlátogató közössége kifejezetten kérjük, távolíttassék el ez a gondnok a gyülekezet éléről mielőbb, hiszen méltatlan erre a szent megbízatásra a fenn leírtak alapján. Aki így mer bánni egy ártatlan lelkipásztorral, a következővel sem fog másképp viselkedni. Aki a gyülekezeti tagokat semmibe veszi és trágár szavakkal illeti, tiszteletlen és basáskodó, az nem példamutató, és a presbitériumot is rossz irányba vezeti.”
Kálnoky békességet akar
Kálnoky Ferenc az Erdővidék október 30-i számában válaszolt az őt ért vádakra. Elhárítja a zárcsere tőle származó ötletét – a számvevő lelkésztől kapta a feladatot –, s a történetben új szereplőként megjelenő Aczél Zsuzsa kántornak való felkérését elismeri, de mint mondja, a jó szándék vezényelte, amikor a Zathureczky Gyula Kórust évek óta vezető, konzervatóriumot végzett tanárnőt megbízta a feladattal. „Ezek voltak a konfliktus okai. Krizbai úr ezért három gyűlést szervezett, kettőt a templom alagsorában és egyet a Rózsa vendéglőben. Három alkalommal kiíratott az újságba, persze, egyszer sem az ő nevét használta. Ha rám megsértődött, nem értem, miért kavarja bele a gyülekezetet és a kórust (amely, hála neki, szétment).” Mint írja, szerinte Krizbai Imrének nem is vele van baja, csak az ő személyén keresztül kívánja támadni a presbitérium által meghívott lelkészt. „Nagy a gyanúm, nem is én vagyok a célpont, hanem az új lelkész, akit annyira sem méltatott, hogy meghallgasson. Engem szeretne elöl tolni, miattam szeretné kiszavaztatni. Ez lesz az első az egyház történetében, hogy meghívjuk szeretettel, meghallgatjuk, és akkor egy nyugdíjas ember a megrendült egyháztagokkal kiszavaztatja. Annak a presbitériumnak a szolgálatát, egyöntetű akaratát húzza át, amely neki házat biztosított, hogy legyen, ahol laknia.”
A Háromszék kérdésére tagadta, hogy valaha is tiszteletlenül szólt volna Krizbai Imréhez, s Erdővidékről való kiutasítását szorgalmazta volna. Kérdésünkre ismételten kijelentette: ha a béke ára gondnoki tisztségéről való lemondása, harmincnégy presbiteri – abból négy gondnoki – év után szívesen megteszi. Úgy véli, Krizbai Imrének el kell fogadnia, hogy nyugdíjazták. „Sajnálom, hogy Krizbai úr családjában és barátai közt nincs olyan, aki arra intené, fejezze be hadjáratát és vonuljon nyugalomba. Azt kívánom, Isten bocsássa meg viselkedését a tiszteletes úrnak, s juttassa eszébe, két hónappal ezelőtt még hirdette Isten igéjét, a szeretetet és a békességet” – zárta szavait az idős gondnok.
Ostromolt bástya
A leköszönt lelkipásztor lapunknak úgy vélekedett, az ellene folyó támadást levezénylők az általa képviselt értékvilágot akarják lerombolni: akár tavaly, akár a jövő esztendőben ment volna nyugdíjba, ezen elvtelen ostrom akkor is bekövetkezik. Mint mondotta, a folyamatosan háttérben maradók célja nem más, mint hogy a nemzeti ügyek mellett kevésbé elkötelezett lelkészt hívjanak meg, s rajta keresztül a református közösséget mozgassák. Hiába született az egyetemes imahéten döntés, hogy a székelyszenterzsébeti Kincses Kálmánt hívják meg, Kálnoky Ferenc közbelépett, és tett arról, hogy a jól felkészült, istentiszteletével „valóságos eufóriát kiváltó” lelkész végül ne vállalja a feladatot. A bibarcfalvi születésű, Ikafalván igencsak kiváló munkát végző Bardocz Csabát Komporály Viktor presbiter ajánlotta az egyházközség figyelmébe, de személye nem nyerte el a Kálnoky család tetszését, ezért ellene is lejárató kampányt folytattak.
„Alig egy hónappal azután, hogy eldőlt, Kincses Kálmánt hívják meg Barótra szolgálni, a gondnok rám parancsolt, elrendeli, hogy Kincses nevét ki ne ejtsem többé, mert úgysem jöhet ide. Ezzel egy időben elkezdődött az ordináré, útszéli lejáratási kampány ellenem s barátaim ellen is. Névtelen leveleket kaptam, később, nyugdíjazásomat követően Benkő Emőke írt rólam vádaskodó cikket a Székely Időben. A gondnok és felesége gyalázkodása is kibúcsúzásom után csúcsosodott, amikor Szegedi Csanád nevében levelet hamisított, amelyet fel is olvasott a testület előtt. Amikor a levelet hivatalosan is kértem, visszakozott, s a lányait küldte bocsánatot kérni viselkedéséért. Sokat gondolkodtam, mit tegyek, többen is azt javasolták, fogjam perbe, végül úgy döntöttem, nem teszem, sőt, hogy ne legyek vádolható, hogy bármit is befolyásolni akarok, megszakítottam minden kapcsolatot a presbitériummal és a gyülekezettel is. Ma Barót a huszonöt esztendővel ezelőtti Temesvárhoz hasonlatos: középpontban a lelkész, akit sortűz alá vettek. A szereplők adminisztrációs pozíciója is ugyanaz: püspök, esperes, beszolgáló lelkész és egyes gyülekezeti tagok. És ott áll a nagy tömeg, a védelemre szoruló gyülekezet megbántva és kiszolgáltatva.”
Krizbai Imre azt mondja, a presbitérium által meghívott Tordai Árpádra nem haragszik. Beszélt vele telefonon is, s felajánlotta neki, segíti Baróton beilleszkedni, ha azokat, akik az egyházközséget erkölcsileg megtörték, egységét aláaknázták és ellenségeskedést szítottak, eltávolítja a presbitériumból. „Bekísértem volna a templomba, s a közösségnek azt mondtam volna, szeressétek. Sajnos, elég nagy lóról beszélt velem, nem fogadta el ajánlatomat, pedig nagy szükség lenne a békére, mert ez a háborúskodás a gyülekezet életére is kihat” – nyilatkozta a nyugalmazott lelkész.
A presbitérium által meghívott Tordai Árpád múlt hónap 25-én mutatkozott be a baróti gyülekezet előtt, megválasztása jövő vasárnap esedékes. A jelen levő hívek többségének (tehát fele plusz egy) támogatása esetén beiktatják. Ha a többség elutasítja, pályázat útján töltik be a megüresedett helyet.