„A zene, amit én írok, nincs halhatatlanságra ítélve”, mondta nemrég Horváth Karcsi egy interjúban – értve ezalatt, hogy a színpadi zene a mának, az éppen a nézőtéren ülő közönségnek szól. Vitába szállnék vele: zenéje maradandóbb, mint az a szűkre szabott emberélet, ami most ilyen váratlanul, kegyetlenül megszakadt.
Színházi zenészként találta meg a helyét, küldetését a művészi világban. Ez lett az élete – úgy is mondhatnám, második élete. Mert a közismert, sikeres színházi zeneszerző előtt volt egy másik Horváth Karcsi is, a koncertező, turnézó, tévében gyakran szereplő, közkedvelt folkzenész. Ennek az első Hováth Karcsinak voltam útitársa hosszú éveken át. Duettünk kezdetben Concorde néven szerepelt, majd egyszerűen Erika és Karcsi lett. Később bővült az együttes, megalakítottuk a Táltost. Tévéfelvételek, lemezek őrzik ezt a korszakot. Valami mégiscsak megmaradt, ha nem is „halhatatlanságra ítélve”.
A sepsiszentgyörgyi színház, ahová a hetvenes évek közepén a konzervatórium elvégzése után került, új pálya felé nyitotta meg számára a kaput. Karcsi ízig-vérig színházi ember lett. No meg – nagyváradi létére – tiszteletbeli székely.
Magyarországra áttelepülvén aztán egy darabig újra turnézó muzsikus. A kilencvenes években a Mákvirág együttes tagjaként immár nemcsak Erdélyt, de a világot járta. Számos lemez őrzi ennek a korszaknak a termését is.
A jelennek írott színpadi zenék sem veszhetnek el, amint legördül a függöny. A felvételek megmaradnak, biztosan megtalálják útjukat az utókor felé.
Karcsi pedig mindaddig élni fog, amíg élteti az emlékezet. Számomra az emlékek érdekes módon nem a csillogás felé kalandoznak, hanem inkább fűtetlen kultúrházakba, ahol a közönség nagykabátban ült a nézőtéren, de nem tágított még akkor sem, amikor elvették a villanyt, és gyertyafénynél fejeztük be a koncertet. Felbukkannak emlékek lerobbant turnébuszokról, letiltott plakátokról, cenzúrázott dalokról. S mindennél elevenebben élnek emlékezetemben egy-egy dal születésének diadalmas pillanatai. Rádöbbenek: ezek egyetlen tanúja ment el...
Fáj a veszteség, a jó barát és pályatárs elvesztése. De én csak egy vagyok a vesztesek közül. A zenei világ egy kiváló zenészt gyászol. A legnagyobb veszteség pedig feleségéé és gyermekeié, akiket túl korán hagyott magukra.
Karcsi, nem fogunk elfelejteni. A dalaid velünk maradnak. Isten veled.
Józsa Erika
(Sydney, Ausztrália)
