A baróti Dakó Ervin azok közé tartozik, akik nagyon fiatalon külföldön vállaltak munkát, majd hazatértek és vállalkozásba kezdtek. Egy gyorsétkezde létesítése talán nem tűnik túl eredeti ötletnek, de mindenképpen a huszonhat esztendős fiatalember jó helyzetfelismerését tanúsítja: az erdővidéki kisvárosban – bár az igény megvolt rá – nem létezett. Egyelőre csak a maga és egy alkalmazottjának a fizetését tudja biztosítani, de mivel úgy érzi, még csak a tanulóéveit tölti, elégedett elért eredményeivel. Távolabbi tervei közt szerepel, hogy a tájegységen kívül a nagyobb városokban is megismertesse az egyelőre csak a pénzügy tőszomszédságában berendezett üzlethelyiségében kialakított ízeket.
– Kisebb-nagyobb megszakításokkal öt évet töltöttél Németországban, aránylag jól kerestél, mégis hazatértél. Beváltak reményeid?
– Néhány napon belül ünnepeljük a Burgervin első születésnapját, azaz mondhatni, még igencsak az út elején állok, ám mégis azt kell mondanom, zömében igen, bejött az elképzelésem. Igaz, amikor hazajöttem, még húsfeldolgozó létesítésén gondolkodtam – évekig mégiscsak abban az ágazatban dolgoztam –, ám ideiglenesen feladtam ezt az álmomat, mert ahhoz, hogy szalámit-kolbászt tölthessek, húskülönlegességeket készíthessek, nagy beruházást felemésztő helyiséget kellett volna berendeznem, s rengeteg engedélyt beszereznem, ami bizony elijesztett. A gyorsétkezde viszont bevált, ha sokat nem is hoz, de a biztos megélhetést lehetővé teszi.
– Minek köszönhető a viszonylagos siker?
– A sült krumplit, a hotdogot, a sajtos-sonkás, illetve csirkés szendvicset, a dönert és hamburgert jóformán mindenki szereti, azaz ha napközben, ügyei intézése alatt megéhezik, szívesen fogyasztja. Áraink a baróti emberek zsebéhez méretezettek, a legolcsóbb termékünk, a szalmakrumpli mindössze két lejbe, a legdrágább, az ebédnek is beillő méretű óriásdöner pedig tíz lejbe kerül, így a diákoktól kezdve a környéken dolgozó hivatalnokokig és a nyugdíjasokig – ők is vásárlóink közé tartoznak, mert unokáik szeretik, gyakran kérnek a csak itt található termékekből – mindenki megengedheti magának. Naponta átlagosan 40--50 vendéget szolgálunk ki, szerdánként, amikor piac van, s a falvakról is bejönnek, tízzel-hússzal többet, ez pedig elég, hogy biztonságban működjünk.
– Milyen nehézségekkel kell szembenéznetek?
– Az elején az engedélyek megszerzése volt nehezebb, mostanság viszont az alapanyagok beszerzése követel meg nagyobb utánajárást. Megesett már többször is, hogy a döner alapját adó pitából csak egy csomagot tudtunk vásárolni, pedig kizárólag azért kocsikáztunk be Brassóba. A pitának elég hamar lejár a jótállási ideje, ezért egyszerre nem vásárolhatunk nagyobb mennyiséget, ám mivel kicsi cég vagyunk, a nagy bevásárlóközpontok nem figyelnek oda külön igényünkre – marad tehát a folyamatos izgalom, lesz-e mindenből elég, ki tudjuk-e az igényt folyamatosan elégíteni?
– Miként képzelted el vállalkozásod fejlesztését?
– Tavasszal a célnak megfelelően átalakított lakókocsit vásároltam, és a Barót Napoktól kezdődően minden jelentősebb eseményre próbáltam elérni. A falunapokra csak elvétve engedtek be – csupán Bibarcfalvára –, a többiek a helyi vállalkozók „védelmében” tiltottak ki. Nem zavartattam magam, tudomásul vettem, s a jövő esztendőtől a háromszéki, illetve környékbeli megyék hasonló forgalmat bonyolító rendezvényeit célozom meg. Remélem, legalább tíz-tizenöt helyszínre sikerül eljutnom. Három-négy év múlva szeretnék terjeszkedni, remélem, sikerül Sepsiszentgyörgyön vagy akár Brassóban is üzletet nyitnom.
