Helytörténeti vetélkedő

2008. április 14., hétfő, Közélet

A megyei tanfelügyelőség történelem katedrája március 15-e kapcsán helytörténeti vetélkedőt szervezett az V—VIII., illetve a IX—XII. osztályosok számára.

A kisebbeknek egy fotóalbumot, a középiskolásoknak pedig egy Power Point-os prezentációt kellett elkészíteniük Március 15. itthon címmel. Beján András szakfelügyelő célja az volt, hogy a tanulók szülőhelyükön aktívan bekapcsolódjanak a március 15-i ünnepségekbe, megörökítve annak legfontosabb mozzanatait. A megyei szintű vetélkedőre száznál több tanulóval harminckét általános iskolai, valamint tizenhat középiskolás csapat nevezett be. Az előzsűrizés után tizenhat, illetve tizenegy csapat jutott tovább. A döntőt szombaton a kézdivásárhelyi Gábor Áron Műszaki Oktatási Központban tartották meg, ahol sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai, baróti, berecki, nagybaconi és középajtai csapatok mérték össze tudásukat. A legtöbb csapattal, kilenccel a Mikes Kelemen Főgimnázium vett részt a vetélkedőn. A zsűrizés nyomán az V—VIII. osztályos kategóriában a következő sorrend alakult ki: az első díjat Giliga Ilka, a Mikes Kelemen Főgimnázium tanulója vehette át, őt követte a pontozás sorrendjében Ferencz Zsombor és Izsán Csaba a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközponttól, Sándor Lilla és Szőlősi Tímea a Mikesből. A középiskolásoknál első helyen Makó Réka és Szabó Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium tanulói végeztek, második helyezést Ambarus Andor a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközponttól, harmadik helyezést pedig Tamás Melinda és Szima István, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumtól értek el. Dicséretben Bolgyán Bora Zsuzsanna, Edina Gheorghiţă (Mikes Kelemen), Berszán Margit Zita, Szabó Edina (Középajta), Iochom Zsolt (Kézdivásárhelyi Református Kollégium) és Hölgyes László, Datki Alpár (Berde Áron) részesült. A nyertesek könyvjutalmát a Rákóczi Szövetség és a megyei tanfelügyelőség biztosította.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1323
szavazógép
2008-04-14: Közélet - Farcádi Botond:

Fordított nap Bölönben

Hamarosan hivatalosan is bejegyzett szervezetként működik majd a Bölöni Ifjúsági és Kulturális Egyesület — tudtuk meg a községbeli ifjúsági irodán dolgozó Lukács Rozáliától.
2008-04-14: Közélet - Mózes László:

Pénteken munkaerőbörze

Szokásos tavaszi állásvásárát szervezi meg pénteken délelőtt Sepsiszentgyörgyön a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal. Háromszázötven kereskedelmi társaságot hívtak meg, azok egyelőre 230 munkahelyet ajánlanak, de hét végéig ez a szám várhatóan még emelkedik.