Az érkező és induló vonatokhoz a város központjából gyorskocsik indultak. A kétórás utazást előpataki pihenővel tették meg a fuvarozók. Az egyre szaporodó utazóközönség hamarosan lehetővé tette, hogy Sepsiszentgyörgyön tizenöt gyorskocsi működjék, s Előpatak fejlődésével számuk húsz fölé emelkedett. Európa szinte minden országából érkeztek gyógyulásra és szórakozásra vágyó emberek, s ez Sepsiszentgyörgy iparának lehetőségeit is növelte. Korán reggel szállították a pékek a friss kenyeret, zsemlét és kiflit, a hentesek a hagyományos hentesárut, a cukrászok a süteményeket. Előpatak európai hírességét a szentgyörgyi iparosoknak is köszönhette, akik igyekeztek legjobb áruikat kínálni vendégeiknek.

Sajnos, a vasút megépítése hátrányokkal is járt. Ezektől az évektől kezdi elveszíteni a székelység a népviseletét. Beárad az osztrák áru, a polgárság a nyugati divatárut részesíti előnyben. Amikor a sepsiszentgyörgyi vasútállomást 1891-ben átadják, az ünneplő közönség közül már szinte senki nem viseli a hagyományos népviseletet… A kocsisoknak azonban így is akad munkájuk bőven, mert az állomás két kilométerre a várostól, s amíg az első autóbuszok el nem indulnak, ők szállítják az utazóközönséget. A sepsiszentgyörgyi fiákerek különben az 1960-as évek végéig várakoztak utasaikra a számukra kijelölt helyen. A gőzmozdonyok pöfögése és a fiákerek kocogása a kockaköves úton még él az idősebb generációk emlékezetében.