Százötven éves a burgonyaszirom

2008. április 15., kedd, Magazin

A világszerte elterjedt rágcsálnivalót, a chipset 1858-ban fedezték fel a New York állambeli Saratoga Springsben. A híres vasútmilliomos, Cornelius Vanderbilt éppen vacsorájához kezdett az egyik helyi étteremben, amikor a körítésként feltálalt burgonyát túlságosan vastagnak találta.

A pincér máris hozta a vékonyabb, ropogósabb falatokat. Csakhogy Vanderbiltnek ez sem ízlett. Végül is a főszakács, George Crum ― megleckéztetésként ― maga sütötte meg olyan vékonyra és ropogósra a burgonyát, amilyet addig még soha senki nem készített. Ekkor az előkelő vendég ahelyett hogy felháborodott volna, jóízűen elfogyasztotta a világ első burgonyasziromját. Azután rendelt még belőle. Rövidesen az extravékony krumpli lett a ház specialitása. Eleinte minden fogáshoz külön kínálták egy tálkában. Később kis dobozokban árulták, majd gyárban kezdték készíteni nagy mennyiségben. 1926-ban aztán a közkedveltté vált csemegéhez bizonyos Laura Scudder zsírpapírból zacskót gyártatott, amit forró vasalóval zárt le.

A chips történetéhez tartozik, hogy eleinte külön nem ízesítették, csupán egy kis zacskónyi sót mellékeltek hozzá. Az ízesített változatok csak 1954-ben jelentek meg, melyeket Joe Murphy ír chipsgyáros dobott piacra. A Murphy által kitalált első ízek közé tartozott a sós-ecetes és a sajtos-hagymás, melyek ma is népszerűeknek számítanak.

― Az európai kontinensen a második világháború után jelent meg a chips, az amerikai katonák hozták magukkal — mondta az MTI-nek Szabó Gábor, a chipspiacot egy évtizede kutató szakember. — Magyarországra jókora késéssel, a kilencvenes évek legelején érkezett meg az amerikai csemege. Az ország egyetlen chipsgyára Zircen működik, mivel a hűvös és csapadékos Bakonyban kedvezőek a burgonyatermesztés feltételei. Egy kilogramm burgonyaszirom előállításához 3,5 kg krumplira van szükség, mivel a sütés során szinte az összes nedvesség távozik a szeletekből. — A gyártáshoz különleges, alacsony keményítőtartalmú burgonyafajtákra van szükség, amelyekkel nemigen találkozunk a boltokban — magyarázta Szabó Gábor. A hazai éghajlat nem a legkedvezőbb a burgonyatermesztés szempontjából, mivel gyakoriak a forró és aszályos időszakok. Ennek ellenére a hazai burgonyatermésből minden századik gumó a zirci üzem sütőjébe, majd a chipsestasakokba kerül. A Keszthelyi Burgonyakutató Központ évek óta dolgozik egy hazai viszonyokhoz jobban alkalmazkodó chipsburgonyafajta nemesítésén.

Magyaroszágon egy lakosra 0,47 kiló chipsfogyasztás esik, ami lényegesen nem tér el például az Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban elropogtatott mennyiségtől. A Benelux-államokban viszont három kiló, Nagy Britanniában pedig majdnem hat kiló chips fogy évente és fejenként. Ezzel a mennyiséggel a britek megingathatatlan csúcstartók. Olyannyira, hogy a szigetországban időnként komolyan félreverik a vészharangot a magas chipsfogyasztás által okozott elhízás vagy a sóbevitel miatt. Magyarországon viszont csupán a lakosság egyharmada fogyaszt chipset, és ők is csak átlagosan havi egyetlen alkalommal nyitnak ki egy-egy zacskót. A britek kedvence a már említett ecetes, amely nálunk viszont szinte eladhatatlan. Magyarországon magasan vezetnek a különféle hagymás ízek, közülük is kiemelkedik a hagymás-tejfölös. Érdekes, hogy a magyar konyha jelképének számító paprikás íz itt kevésbé népszerű, a német és lengyel chipsfogyasztók azonban élnek-halnak érte. (A német chipspiacon évtizedek óta egy ungarisch fantázianevű termék vezeti az eladásokat.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-04-15: Magazin - x:

Hogy mik vannak!

Ikrek falva
Az ikrek falvának is nevezik a kárpátaljai Felsőveresmart (Velika Kopanya) községet, ahol ötven helyben született ikerpár él. A Nagyszőlős (Vinohragyiv) melletti községben élő mintegy ezer családra jelenleg ötven egy- és kétpetéjű ikerpár esik, de a helyiek számításai szerint az elköltözöttekkel együtt az ikerpárok száma eléri a százat.
2008-04-15: Riport - Sylvester Lajos:

Csíki János szerencsés élete

Itt kulák lakik...
,,A kollektív gazdaságok révén megszabadulunk a kulák kizsákmányolástól" — olvassuk a község központjában a trafóállomás tornyára hatalmas ákombákom betűkkel felírt félszáz éves, román nyelvű jelszót, s a kisbusz utasai kórusban hahotáznak.