Mindenekelőtt az Otthon vagyontárgyainak megőrzése és a rongálások megelőzése lett volna a feladatuk, ám a németek önhatalmúan intézkedtek, és amikor szeptember 16-án váratlanul elmentek, a pokrócok jó része is velük „ment”. Egyébként hozzánk, gyerekekhez barátságosak voltak, gyakran küldtek cigarettát vásárolni, jutalmul a maradék fillérek nekünk maradtak. Emlékszem, amikor a második udvarban a kétkerekűvel Ildikót és Árpit kocsikáztattuk nagy örömükre, alig fértünk el a sok, ládarekeszekben magasra halmozott sörtől, amit a németek rendelkezésére hoztak be a várfal hátsó kapuján. Voltak vidám perceink is.
Alig takarították ki a németek hagyta szemetet, beköltözött szeptember 21-én a 7-es számú honvéd hadikórház. Hasonló gyorsasággal és nem üres kézzel távozott ez a kórház is október 6-án. Ekkor az Otthon leltárából mintegy 200 lepedő, ágyhuzat és egyebek tűntek el. Október hetedikén a bonchidai Bánffy-kastélyban berendezett tábori kórházba 250 sodronyos ágyat vittek el. Így aztán, amikor „felszabadultunk”, és szovjetek foglalták el az Otthont, katonáik már csak szalmán aludhattak. Egyébként az feltűnt nekünk, gyermekeknek, hogy a magyar honvédek valóban sebesültek voltak, és korántsem olyan felszabadultan jó kedélyűek, mint a németek.
Mindkét esetben Csabával a már kiürült szobákat végigjártuk, és az apró személyi holmikon kívül egy német tiszti pisztolyt és négy tojásgránátot is begyűjtöttünk szüleink nagy rémületére. A pisztolyt át kellett adnunk a gépész bácsinak, aki eltüntette (egyébként édesapánk a kis browningját is neki adta át). A négy gránátot azonban a mosodában rejtettük el. Ki tudja, mi lett velük...
Augusztus 23-án a románok fegyvert fordítottak, és miután a németek megbombázták Bukarestet, a román hadsereg sem tartotta be a szabad elvonulás egyezségét. Ekkor történt, hogy lemenve élelemért a kertünkből, egy román felségjelzésű repülőgép végig gépfegyverezte a Lukács gyógyszerész házát, ahol éppen tartózkodtam édesanyámmal. Csak lehasalni volt időnk a kertben. Megmenekültünk. Mivel a magyarok kiugrása a háborúból nem sikerült, hadiállapotba kerültünk a románokkal. Szeptember 5-én megindult a második magyar hadsereg Dél-Erdély elfoglalására, hogy elérve a Déli-Kárpátok szorosait, feltartóztassa a szovjet–román hadsereget. A román hadüzenet után nem volt kétséges, hogy Észak-Erdély újra elveszett. A mintegy hónapig tartó tordai csata után, október 11-én a kiürített Kolozsvárra bevonultak előbb a szovjetek, majd a románok is.