Hosszú Katinka ötszörös világbajnok úszó beperelte az őt doppingolással vádoló Casey Barrett újságírót, illetve a Swimming World Magazine kiadóját.
Az újságíró májusi írásában hosszan sorolta a szerinte gyanús jeleket Hosszú megelőző két évben mutatott teljesítményéről, jóllehet, azzal kezdte, hogy „bizonyíték nincs”. Kommentárja szerint a Vas Hölgynek (Iron Lady) becézett sportoló jelenleg a világ legjobb négyszámos úszója. Az övéhez hasonló, rengeteg számban, folyamatosan kiemelkedő produkciót senki sem tud nyújtani, sem Michael Phelps, sem Katie Ledecky, sem Ryan Lochte. Barrettnek állítása szerint külön szemet szúrtak a tavasszal Charlotte-ban látottak, ahol Hosszú hét egyéni számban indult, és hatot megnyert, a viadal utolsó napján pedig a magyar versenyző előbb a világ idei legjobbjával győzött 200 méter vegyesen, 16 perccel később pedig a ranglista harmadik eredményét produkálta 200 méter háton. Ezt követően, néhány nappal később Hosszú sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy soha nem szedett teljesítménynövelő szereket, „mert nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná”, hogy megéri eladni a lelkét.