Ferenczes István: Búcsúzóban

2015. november 21., szombat, Élő múlt

– Márton Áron utolsó fényképe alá –
Sírni kellene, lehunyt szemmel, hangtalan zokogni,
ahogyan csak az árvák tudnak az üresen maradt házban,

sírni, sírni, sírni kellene Márton Ágoston s Kurkó Julianna
esendő fia előtt, amint Mária titkos értelmű rózsái közé készül
hullani, mögötte, az eltévedt, orgyilkos golyók által kilyuggatott levegő
krátereiben fehér pillangók, tiszavirágok, százszorszépek, a betlehemi
jászol kisdedének angyalkái lebegtetik lelkét, föl az erdélyi
harangok légszomjas kelyhébe, ó, Erdély, te infarktus
utáni szív, megnagyobbodott, aritmiás, Isten időmértéke szerinti,
olykor alig dobbanó szív, száz év annyi, mint egy perc, ki-kihagy,
leáll, aztán felsikolt, akárcsak az övé, állni látszik az idő, pedig
csak ősz jön Szent Mihály lován, viszi a hiábavaló háborúkat,
Doberdó repeszgránátjainak stigmáit, a szétszaggatott hazát,
egyházmegyét, közönséges kirablását a templomnak s az iskolának,
az aszályba száműzött népre zúdított sarcokat, a csavaros bilincset
a szederjesre dagadt csuklókon, a rabláncok katatón zörgéseit,
a mondvacsinált, törvényszéki cirkuszokat, az életfogytiglani
kényszermunkát az országbitorlók szertelenre képzelt hazájának
elárulásáért, és még tengernyi vád a hazugságok pöcegödréből,
és a betonhideg börtönök örökkévalósága, kőpriccs
a kübli szomszédságában, ezernyi cselszövés, hivatalok cinikus
packázásai, álszent humanizmus a kényszerlakhelyek körül,
poloskák inváziója a lehallgatható repedésekben, spiclihadak, aj, hány
és hány buzgómócsing, álegyéniség hitte magát fontosnak általa, akiben
mindenek ellenére sem hatalmasodott el a gyűlölet, akinél
megbocsátásra leltek a pribékek is, mert szent volt,
szent, szent már életében, túl van ő már a huszadik század minden
gyalázatán, talmi hatalmak siralomházain, mint az Egyeskő mészkő-
morzsalékai csorognak arcáról a múltak s hívságai a teremtett világnak,
halhatatlan lelkéért még harcol a test, a fájdalmaknak kegyetlen orgiája,
hát legyetek irgalmatlanok, ne adjatok morfiumot,
tiszta öntudattal akarom kimondani, circumdederunt me,
a világ legtisztább mondatát: „Édesanyám, édesanyám...”
                                                                                   Csíkszereda, 2015. szeptember

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 639
szavazógép
2015-11-21: Sport - :

Federer csoportelsőként jutott a négy közé (Tenisz)

Roger Federer három szettben legyőzte Nisikori Kejt a férfi teniszezők hétmillió dollár összdíjazású, keménypályás londoni ATP-világbajnokságának harmadik fordulós mérkőzésén, ezzel veretlenül, csoportgyőztesként jutott az elődöntőbe. A Stan Smith csoportban a harmadikként rangsorolt Federer és a nyolcadik helyen kiemelt Nisikori mellett a világelső és címvédő Novak Djokovic, valamint Tomas Berdych szerepel.
2015-11-21: Élő múlt - :

Alázatos Márton Áron

A 85 éves Kányádi Sándor író is többször találkozott Márton püspökkel.
„1980 tavaszán kaptam egy borítékban egy levelezőlapot, amelyen ez állt:
»Tekintetes KÁNYÁDI SÁNDOR szerkesztő úrnak
                                                                                                Kolozsvár