Elviszi, lakodalmaznak. Eltelik a lakodalom, s az ura fölteszi a kilenc párnára. Azt mondja neki egyik reggel:
– No, te kicsi feleségem, én elmegyek a mezőre, de le ne szállj a kilenc párnáról. Én már főztem magamnak, később egyél majd te is. Látod azt a kecskebőrt ott a falon? Az főzzön nekünk estére, mert ha nem, jaj lesz neki. Délben parancsolj rá, hogy szálljon le és főzzön.
A fiatalasszony meg csak ült a kilenc párnán, s mondogatta a bőrnek, hogy szálljon le, főzzön, mert ha az ura estére hazajön, s nem lesz étel, rosszul jár. De a kecskebőr meg sem mozdult.
Hazajön este az ember, s a feleségét sírva találja.
– Mi a baj, feleségem? Mért sírsz? – kérdezi az ember.
– Már hogyne sírnék, amikor olyan éhes vagyok, mint a farkas? Reggeltől semmit sem ettem.
– Hát a bőr nem csinált ételt?
– Az bizony nem, kedves uram. Annyit mondtam neki, kérleltem, szidtam, mégse hallgatott rám.
– No nem baj – mondja az ura –, majd elintézem én, hogy holnap főzzön.
Lekapja a bőrt a falról, s azt mondja a feleségének:
– Terítsd a hátadra, hadd verjem meg.
S elkezdi ütni a felesége hátán. Hiába mondja az asszony, elég volt már, hogy holnap biztos főz majd, de az ember csak verte.
– Nem engedek, mert ő se sajnált téged, amikor egész nap éhen tartott.
Aztán amikor azt gondolta, hogy már elég neki, visszaakasztotta a helyére. A párnákat fölpuhította, fölvette a feleségét az ölébe, föltette a párnákra, s azt mondta:
– No, kicsi feleségem, üljél csak a párnákon, én meg hozom az ennivalót.
Hozta is az ember a vacsorát. Másnap reggel megint mondja az ember:
– No, kicsi feleségem, most el kell mennem, parancsolj a bőrnek, főzzön, mert ha nem, baj lesz.
Déltájban az asszony egyre mondogatta a bőrnek, hogy főzzön, de az nem szállott le a szegről. Sírt, könyörgött neki, mindhiába. Este ismét fölterítette az ura a hátára, s jól megverte. Másnap, amikor az ember elment a mezőre, s az asszony látta, hogy a kecskebőr nem akar leszállni, leszökkent az ágyról, a kilenc párnáról, elkezdett mosogatni, sepregetni, főzni.
Este az ura mindent rendben talált.
– No, kicsi feleségem, hallgatott rád a bőr?
– Bizony, lelkem uram, mindent ellátott.
– Ugye, hogy használt a verés, te meg azt mondtad, ne üssem. Ezután nem ennyi verést adok, ha nem lesz étel, hanem annyit, hogy ki se bírja. De le ne szállj a párnákról!
– Dehogy szállok. Én onnét csak parancsolok, ez meg mindent elvégez.
De bizony csak addig ült a párnákon, míg az ura el nem ment dolgozni. Akkor leszökkent s munkához fogott.
Meglátogatta az édesanyja, kíváncsi volt, hogy van a leánya.
Hát majdnem kétségbeesett, amikor azt látta, hogy sepreget, tisztogat s főzi az ételt.
– Mi történt, leányom, hisz te otthon semmit sem csináltál!
– Ej, édesanyám, dolgoznom kell, mert látja azt a bőrt a szegen? Úgy kiverik, csak úgy porzik.
– Minek törődsz te avval? – kérdezi az anyja.
– Én avval nem törődök, de amikor ütik, a hátamra kell vennem.
Akkor értette meg az édesanyja, hogy mért kezdett dolgozni a leánya.
Így járt a rest leány, így tanult meg dolgozni.