Textilgyári tömbházból egyetemi bentlakás

2015. november 21., szombat, Közélet

A több mint évtizede üresen álló, egyre romló, a körülötte felgyűlő szemét miatt valóságos fertővé váló egykori sepsiszentgyörgyi leányblokk felújítása után egyetemi bentlakásként szolgál – tudtuk meg Kató Bélától, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökétől. Az egyház egy helyi vállalkozást, az Instal-all céget bízta meg az ingatlan megvásárlásával és felújításával, azt követően pedig megveszi a cégtől.

  • A környék lakói is örvendenek a felújításnak. Ferencz Csaba felvétele
    A környék lakói is örvendenek a felújításnak. Ferencz Csaba felvétele

A kétemeletes épületben egykor a nagy múltú textilgyár munkásnői laktak, a földszinten működött a környék egyetlen élelmiszerboltja. Miután a szövödéből és a fonodából több száz alkalmazottat elbocsátottak, a szolgálati lakásokat a gyár vezetése felhagyta. A Gólya utca lakói, de távolabbiak is többször szóvá tették, meg kellene menteni az épületet, nem értik, miért nem adja bérbe, illetve adja el a magánkézre került gyár, miért nem kezd vele valamit a város.
Vlastimir Isacovici, az Olt textilipari vállalat igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: az ingatlant két hónappal ezelőtt eladta egy helyi vállalkozónak, a jelenlegi felújítást az új tulajdonos végzi. Az építőcég tulajdonosa lapunknak csak annyit mondott, az épületet lerobbant állapotban vették át, még a régi bútorok is bent voltak, a felújítási munkálatokat bárki követheti, hisz kívülről is látszik.
Az Erdélyi Református Egyházkerület révén megmenekül egy sepsiszentgyörgyi épület és a tervezett rendeletetés okán talán a helyi felsőoktatás is vonzóbb lesz azok számára, akik tanulni érkeznek városunkba, és jelenleg drága albérletre költik pénzüket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2015-11-21: Belföld - :

Út az asszimilációhoz (Röviden)

Szórványhelyzetben a magyar oktatási rendszerből való kikerülés gyakran gyors asszimilációhoz vezet, így az anyanyelvű iskola versenyképessége az identitásmegőrzés kulcsa – állapították meg a szakértők azon a tegnapi kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az RMDSZ által létrehozott Kulturális Autonómia Tanács szervezett.
2015-11-21: Közélet - Farkas Réka:

A külföldi szavazás színe és fonákja

Tudomásul kell vennünk, hogy az alkotmánybíróság  elutasította a külföldön élők szavazását szabályozó törvény kapcsán megfogalmazott kifogásainkat, és mindent meg kell tennünk, hogy az erdélyi magyar közösség külföldön élő tagjai is élhessenek e jogukkal – fogalmazta meg Márton Árpád RMDSZ-es képviselő. Meglátása szerint nagyon fontos, hogy minden érintett időben gondoskodjék érvényes iratokról, igazolványokról.