Demeter J. Ildikó
A kilencvenes évek elején, amikor az állami vállalatok privatizálása elkezdődött, a munkahelyüket féltő alkalmazottak Nem adjuk el az országunkat! jelszóval tüntettek, sokszor, éveken keresztül. Azt mindenki érezte, hogy a mesterségesen felduzzasztott szocialista nagyipar – energiafaló régi gépeivel, rosszul képzett, de a jobb élet ígéretével betelepített munkaerővel, elavult termékeivel – nem versenyképes, de az ország akkori irányítói nem ígértek semmi jobbat helyette, és amit kaptunk, az nem az emberek érdekében szabályozott piacgazdaság, hanem olyan vadkapitalizmus, amelyben a dzsungel törvényei érvényesülnek, nem a humanista európai eszmék.
Utólag már kiderült, hogy jogos volt a húsz évvel ezelőtti aggodalom, a rendszerváltáskor meglévő – és igen nagy százalékban államosításból származó, tehát rabolt – közvagyon csak az úgynevezett okos fiúknak hozott jólétet, a szétcincált ipar, mezőgazdaság, szolgáltatások azóta sem igazán találtak magukra. Tudjuk, mi lett a magánkézbe került gyárak és szállodák sorsa: jóformán egyik sem élte túl a tulajdonosváltást, üresen romladoznak a csarnokok, jobb sorsra érdemes épületek, mert a várva várt külföldi beruházók nem bajlódtak a felélesztésükkel, a helyi erőből építkező magánszektor pedig nehezen kap erőre. Az utcára tett tömegek elrázódtak ide-oda: kisebb részüknek sikerült a szakmában maradni és előre is lépni, de nagyon sokan csak hányódnak a fekete és szürke gazdaságban, és milliók nyúltak a vándorbot után, akik most fejlettebb országok aktív fenntartói. A kapanyélhez igen-igen kevesen mentek vissza: amihez valamikor mindenki értett, az önálló és önfenntartó – és nem mellékesen környezetbarát – gazdálkodás tudománya nagyrészt eltűnt, s bár vannak, akik hozzáértéssel művelik a földet, tartják az állatot, inkább kivételnek számítanak.
Másfél év alatt – amióta feloldották az eladási tilalmat – a romániai mezőgazdasági területek 40 százaléka került külföldi kézre. És most vegyszeres nagyüzemi rablógazdálkodást folytatnak azokon a földeken, amelyeknek hagyományos módon előállított terményeit, zamatait, biodiverzitását ínyenc külföldiek – Károly brit trónörökös csak a legismertebb közülük – nagyra értékelik. A szakemberek szerint Románia Európa éléskamrája lehetne, saját lakosságának többszörösét tudná ellátni jó minőségű élelemmel – az általános nemtörődömség miatt azonban csak Európa kirabolt és bemocskolt szemetesládája leszünk. Ha így megy tovább, két év múlva nem marad saját földünk, miközben tőlünk nyugatabbra egyre többen próbálnak – legalább kiegészítésként – visszatérni a háztáji ökogazdálkodáshoz. Ijesztő, hogy e végkiárusítás ellen senki nem tesz semmit: a román államnak még saját kimutatása sincs a földtulajdonosokról – erről a 40 százalékos elidegenítésről is az Európai Parlament szakbizottságának készült jelentésből tudunk –, pedig gép nélkül még lehet élni, de kenyér nélkül nem...
