Nem fognak a közeljövőben Romániába érkezni azok a migránsok, akiket Olaszországtól kellene átvenni, mert nem lehet őket erőszakkal áttelepíteni – közölte Mihăiţă Calimente, a Külügyi Hírszerző Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottság elnöke tegnap Bukarestben.
A hatóságok korábban azt közölték, hogy november végére várják a romániai táborokba az első 300 menedékkérőt, akiket a kötelező uniós kvóták alapján vesznek át más országoktól. Calimente szerint megpróbálták azonosítani a migránsokat Olaszországban, de nem jártak sikerrel, mert ott szabadon mozoghatnak. Úgy vélte: nem is lesznek egyhamar menedékkérők, akik a schengeni övezethez tartozó Görögország vagy Olaszország helyett Romániát választanák.
A parlamenti bizottság kedden meghallgatta Mihai Răzvan Ungureanu hírszerzési igazgató tájékoztatását a migránsválságról, ezt követően pedig a bizottság elnöke így nyilatkozott: nem lehet a migráció csökkenésére számítani, de az áradat egyelőre – amíg nyitva vannak azok az útvonalak, amelyeket jelenleg is használnak, és a Balkánon keresztül el tudnak jutni Közép-Európába és Nyugatra – elkerüli Romániát. A kedvezőtlenre forduló időjárás ellenére továbbra is sokan indulnak útnak, mert attól tartanak, hogy Németország is lezárja határait, és nem fogad több bevándorlót.
Ungureanu a szíriai helyzetről és a terrorfenyegetésről is tájékoztatta a törvényhozókat – közölte Calimente. A hallottak alapján Romániában jelenleg nem számítanak merényletekre, nem emelték a terrorelhárítás készültségi szintjét. A lehetséges öt fokozat közül a második, „elővigyázatossági” szint van érvényben. A liberális honatya úgy véli: a külügyi hírszerzés „végzi kötelességét, és a származási országokban nem bátorítja a migránsokat, hogy Romániába jöjjenek”.